SQUARE EYED STUDENTS in Trabzon, Turkey

Ajánlom

Mint ahogy korábban megfogalmaztuk, Európai partnereinkkel (észt, dán, horvát, török) együtt Erasmus+ pályázat keretében szeretnénk megmutatni, milyen lehetőségek rejlenek az infokommunikációs eszközökben, alkalmazásokban, ugyanakkor milyen valódi értéke van a személyes kapcsolatoknak, a szabadidő „hagyományos” eltöltésének játékkal, tánccal, színházzal, a művészetek segítségével.

Projektünk legutóbbi, második mérföldkövéhez november végén értünk, amikor a török partnerünkhöz Trabzonba, Cudibey Ortaokulu általános iskolába látogathattunk. A munka angol nyelven folyt, ahol mi, pedagógusok is sokat tanultunk egymástól, és ez alkalommal is módszertani tapasztalatokat is cseréltünk. A pályázati munkába bekerülő diákjaink nemcsak a projekt megvalósításában vállalt feladatokat oldották meg, hanem közben megismerhették a török kultúrát, oktatási rendszert is. A délelőttöket a vendéglátó iskolában töltöttük, ahol különböző műhelymunkák keretében beszéltünk a digitális függőség okairól, veszélyeiről és arról, hogy mit is lehetne tenni azért, hogy kevésbé függjünk a számítógépek, okostelefonok világától szabadidőnkben. Délutánonként lehetőségünk nyílt megismerkedni az iskolai szabadidős lehetőségekkel, a török kultúrával, sportélettel, gasztronómiával.

A projekthét végén nemcsak számtalan élménnyel, hanem igazi európai kapcsolatokkal is gazdagodtak tanulóink.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.