Budapestre is elvittük Kossuth üzeneteit

Ajánlom

Kossuth üzenetei címmel 2018. március 24-én a Batsányi-gimnázium diákjai ünnepi műsort adtak a budapesti Kerepesi Temetőben a Kossuth-mauzóleumnál tartott megemlékezésen, amelyet a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Kossuth Szövetség szervezett. 

A műsorban Kossuth szerepében Rosta Dávidot hallhattuk, a narrátor Vígvári Tímea és Székely Antónia Réka volt, a technikai hátteret Kondor Kristóf biztosította, a műsort összeállította és rendezte Széll Gábor.

Az ünnepi műsor nyolc állomáson keresztül mutatta be Kossuth politikai pályafutását a Zemplén megyei közgyűlésektől a pozsonyi országgyűléseken, a miniszteri és a kormányzói tevékenységén keresztül egészen a száműzetésben töltött évekig. A korszak hangulatát népzenei dallamok jelenítették meg, Kossuth életének fordulópontjait pedig a tőle származó idézetek tették érthetőbbé és színesebbé.

Utolsó írásában döbbenetes pontossággal határozta meg helyét a 19. század magyar történelmében: „Az óramutató nem szabályozza az idő folyását, de jelzi. Az én nevem óramutató, mert jelzi az időt, mely jönni fog, melynek jönni kell, ha a magyar nemzet számára még tartottak fenn jövőt a végzetek, és annak a jövőnek neve: szabad Magyarország!”

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.