Geolokáció az oktatásban

Iskolánkból négy, a GPS technológiához kapcsolódó alkalmazások iránt elkötelezett pedagógus vett részt a "Geolokáció az oktatásban" című konferencián 2013. november 30-án, Budapesten. A térinformatika már évek óta kiemelt figyelmet kap iskolánkban, projektek és tanórai alkalmazások kapcsolódnak hozzá. 

Kovács Péter és Bujáki Olga a BJG túrázni vágyó diákjaival sok éve együtt járják a természetet, ők már évek óta lelkes geoláda keresők, legutóbb a Fehér-tavi darvadozás résztvevőit avatták be a geocaching rejtelmeibe. Gilicze Tamás jó gyakorlata Út a tájolótól a műholdas navigációig címmel megjelent az IKTműhely2010 on-line kiadványban. A 2014/2015. tanévtől a reál osztályon belül informatika-földrajz tagozatot is indítunk, ehhez a képzési profilhoz szintén hasznos továbbképzés mindaz, amit a konferencián hallottunk. Igaz a konferencia fókuszában a geolokáció  iskolai alkalmazása és a kapcsolódó játékok voltak, de nyilvánvaló, hogy a térinformatika a gazdaság minden területén, és az aktív szabadidős tevékenységekben is nagy szerepet kap.

Bővebben...

Nem középiskolás fokon…

További fotók a galériában találhatók„Megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, befolyásolni a jövőt.”

Ezt az idézetet is választhattuk volna mottójául annak a tanulmányi kirándulásnak, melyet november 11-én szerveztek számunkra tanáraink, hogy bepillanthassunk az egyetem tudományos világába. Csapatunk tagjai azok a diákok voltak, akik már többször kipróbálták magukat tanulmányi versenyeken, s az utóbbi hónapokban bemutatták egymásnak, hogy a különböző tudományterületek nem állnak egymástól távol, tudunk egymásnak segíteni, tanácsot adni,egymásközt akár lehetünk tanítványból mesterek.

Bővebben...

V. Szüreti Mulatság

November 4-én tartották meg az V. Szüreti Mulatságot, amin a Batsányi János Gimnázium és Szakképző Iskolát képviselve mi is részt vettünk. Reggel 10 órától este 19 óráig tartott a rendezvény. Grósz Alexszel és Almási Attilával vettünk részt idegenforgalmisok lévén. Csongrádi töltött káposztát készítettünk Bólyáné Margit segítségével. A hűvös idő ellenére, mindenki jól érezte magát. Minden csapatban megvolt a kellő hangulat. A bírák Kecskemétről jöttek. A rendezvény alatt csapatról csapatra jártak és pontozták őket, és persze minket is. A nap végén mindenki bemutatta az elkészített ételt és megkínálta a kóstolójeggyel rendelkezőket is.

Sajnos nem nyertünk el helyezést és a görögországi út sem lett a miénk. Azt viszont elmondhatjuk, hogy egy újabb élménnyel lettünk gazdagabbak és persze birtokában vagyunk a tökéletes Töltött káposzta receptjének.

Varga Nikolett 12. C

Egy kulturális nap Budapesten

A 2013 tavaszán indult OperaKaland programsorozat a következő állomásához érkezett októberben, melyhez iskolánk is csatlakozott ismét.

 

Október 11 – én, pénteken volt lehetőségünk felutazni Budapestre, ahol egy igazán tartalmas napot töltöttünk el. Ezúttal azonban nemcsak Kodály Zoltán Háry János című daljátékát néztük meg az Erkel Színházban, hanem a Holokauszt Emlékközpontban is látogatást tettünk. A programokon több osztályból voltak érdeklődők, akik – a visszajelzések és beszélgetések alapján - jól érezték magukat.

Bővebben...

EcoCamp 2.0 - Tehetséggondozó tábor

Az EcoCamp 2.0 tábor 2013. július 29. - augusztus 2. között látott vendégül 30 diákot, bentlakásos jelleggel. A bekerülés feltétele a jó tanulmányi átlag, és a gazdasági illetve pénzügyi érdeklődés legkisebb jele. A BJG diákjai közül a táborban ezen a nyáron Kovács Vivien és Pintér Boglárka 11.f osztályos tanulók vettek részt.

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.