Kirándulás a Testvériskola projekt keretében

A TÁMOP 3.3.14-11/A Testvériskolai kapcsolatok elnevezésű pályázat keretében 90 fő tanuló utazik Csongrádról és Csanytelekről 2014. október 13-án Kecskemétre. Ezen a napon kulturális programokon vesznek részt a pályázat foglalkozásaiban együtt tevékenykedő diákok. Reggel 8 órakor indul csapat a gimnázium előtti parkolóból és a délelőttöt a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban töltik. Közös ebéd után  15:00 órakor kezdődik a színházi előadás a Kecskeméti Színházban. Az izgalmasnak igérkező darab címe: Cirkuszkocsival a Sarkvidéken. Reméljük mindenkinek szép élmény lesz majd.

Formula Student Hungary

Az NI mentoriskolájának diákjaként lehetőséget kaptunk a Formula Students Hungary nevű verseny megtekintésére. A verseny összesen 3 napos és mi a második napon érkeztünk a helyszínre Győrbe. Ez egy nemzetközi verseny, ahol 5 magyar csapat is indult. A Forma1-hez hasonlóan, ezen a versenyen is a kocsiké volt a főszerep, bár itt a konstrukció többet számított, mert az autó felépítését a csapat határozta meg. Voltak akik elektromos autóval próbálkoztak, míg mások maradtak a jól bevált benzinesnél.

Bővebben...

Börtönlátogatás

Iskolánk érdeklődő tanulói 2014. május 20-án Pópity Beatrix bűnmegelőzési tanácsadó szervezésével és vezetésével látogatást tettek a szegedi Csillag Börtönben.

A csapat tapasztalta a szigorú előírások meglétét az előkészítő, beléptető és a belső szabályok megismerésekor. A kíséretünket ellátó tiszt bemutatta a börtön történetét, miért kapta a Csillag nevet.

Megtekinthettünk egy - természetesen üres- zárkát és a szigorú előírások mellett láthattunk rá a folyosókra. Egy előadóban, ahol a rabok kulturális műsorokat tartanak, kérdezhettünk a bent folyó élet mindennapjairól.

A sokrétű kérdésekre adott válaszok után mindenki megilletődve jutott ki a szabadba…

Határtalanul 2014

Osztályunk, a 7.f  osztály a "Határtalanul"  pályázat keretében 2014. május 13-16. között kiránduláson vehetett részt, melynek választott úti célja Románia, azon belül Bihar megye volt. 

Első napon, miután átkeltünk a határon, Nagyváradra utaztunk, ahol megnéztük a Szent László Bazilikát. Ezután az osztály három csoportra oszlott.  Tábori Leventéné osztályfőnökünknek, Domokos Katalin tanárnőnek, és Kisteleki Klárika néninek is jutott egy-egy csoport. Kaptunk Nagyvárad látványosságairól szóló feladatsort és egy-egy térképet, melynek segítségével felkerestük a nevezetességeket és megválaszolhattuk a kapott kérdéseket. A városnézés után a Nagyváradi várat is megnéztük, majd továbbutaztunk a szálláshelyünkre, Biharfüredre.

Bővebben...

Élménybeszámoló egy ütőhangszeres koncertről

Csongrádon a Csemegi Károly Könyvtárban vehettünk részt egy érdekes és nem mindennapi hangszerbemutatón május 19-én délután. Iskolánk diákjai közül is eljöttek néhányan erre a rendezvényre, ahol sok-sok új információval gazdagodhattunk és egyúttal egy koncerten is részt vehettünk.

Az előadást Mucsi Gergő tartotta a Csongrádi Galli János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ütőhangszeres tanára, aki nem csak a hangszert mutatta be, de egyúttal elkalauzolt minket más hangszerek világába is. Az előadás első felében megismerkedhettünk a vibrafon őseivel mint például a balofonnalmarimbával, és a doble marimbával.

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.