Idegen nyelvi vetélkedő

Ajánlom

 

A csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium idegen nyelvi munkaközössége az idei tanévben is megrendezte szokásos nyelvi vetélkedőjét a régióban működő általános iskolák hetedik- és nyolcadik osztályos diákjai számára. Ebben a tanévben a „Zene” témakörben mutathatták be a diákok a tudásukat, s reméljük, az itt kapott feladatokkal bővíthették is ismereteiket.

A feladatokat az angol- és német nyelvű országok zenekultúrájából válogattuk. Zenefelismerés, zeneszámok szövegének összeállítása, megértése, zenei stílusok ismerete, zeneszerzők, együttesek, videoklipek terén szerzett jártasságukról tehettek tanúbizonyságot. Megismerhették az alpesi kürt hangját, hallhattak jódlizást, bizonyíthatták, milyen hangszereket ismernek idegen nyelven is megnevezve. Ritmushangszerekkel kipróbálhatták ritmusérzéküket, s új dal tanulásával bemutathatták, fejleszthették muzikalitásukat és szókincsüket is.

Örömünkre az érdeklődés nagy volt, huszonkét angolos és kilenc németes csapat 3-3 fővel jelezte részvételi szándékát, így 93 diákot és kísérő tanárait fogadtuk játékos rendezvényünkön.

Az eseményt közös mozgással, flash mobbal zártuk, majd okleveleket és szerény ajándékokat osztottunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak.

Az ajándékokat az ECL és TELC Nyelvvizsgaközpontok biztosították, a gyerekek vendéglátását segítette iskolánk, a Cipóbolt és a Csongrádi Primőr Kft.

Kalmárné Héjjas Hedvig

munkaközösség-vezető

További képek a galériában

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.