Hétköznapi Hősök a Batsányiban

Ajánlom

Iskolánk, a Magyar Vöröskereszt Bázisiskolájaként segítő szándékkal támogatja a véradások megszervezését, az elsősegélynyújtás oktatását, a testi-lelki egészség megszerzését és megőrzését, a rászorulók megsegítését.

November 20-án a sokszoros véradók kitüntetését iskolánk ebédlőjében tartották, ahol tanulóink műsorral kedveskedtek a megjelent „Hétköznapi Hősöknek”, a véradóknak.

November 23-án véradást tartottunk, ahol iskolánk tanulói és pedagógusai karjukat nyújtották, hogy véradásukkal három emberéletet mentsenek meg. Az összegyűlt vér közel 60 beteg, rászoruló embertársunknak nyújt lehetőséget a gyógyulásra.

A Csongrád Megyei Vöröskereszt felhívására iskolánk tanulói 192 rajzzal kedveskedtek a véradóknak, így kiérdemelve a Vöröskereszt elismerő oklevelét és ajándékát. Hekkel Zita 6. osztályos tanuló rajzát külön kiemelte a rangos megyei zsűri bizottság, elismerését november 27-én, a Véradók Napjának megyei ünnepségén vehette át Szegeden.

Iskolánk meghirdette szokásos karácsonyi adománygyűjtő akcióját, tartós élelmiszer adományokat várnak az aulába. Az összegyűjtött adományokat a Vöröskereszt helyi szervezete juttatja el a rászoruló családok számára, ezzel is szebbé téve számukra a közelgő ünnepeket!

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.