Dupla arany minősítés a „Tiszán innen, Dunán túl” megyei minősítő népdalversenyen
Iskolánk diákjai – Kis Orsolya, Hekkel Zita (6f), Sprok Lilla, Koscsó Fanni (11/f) – kiválóan szerepeltek a Kunszentmiklóson megrendezésre kerülő minősítő népdalversenyen, amelyre 2018. március 14-én került sor. A több hónapos felkészülésünk eredményeképpen mindkét csoport arany minősítésben részesült.
A versenyen való részvételnek többféle előfeltétele volt, így minden énekes/együttes 3 perces népdalcsokorral készülhetett, melynek dalait előre meghatározott dalanyagból kellett kiválasztani. A résztvevők több korcsoportban (belépő 5-6., 7-8. illetve 9-12. évfolyamosok) és többféle kategóriában (szóló, kisegyüttes, együttes) nevezhettek. A kunszentmiklósi helyszínen Csongrád és Bács-Kiskun megye énekesi minősítették meg magukat. Csongrád megyéből körülbelül 30 versenyző szerepelt a szerdai napon, így Makóról, Szentesről, Fábiánsebestyénről és Csongrádról is érkeztek diákok.
Zita és Orsi moldvai népdalcsokrot adott elő, míg Fanni és Lilla kalotaszegi népdalokat énekelt.
A zsűri tagjai voltak:
1. Csík Jánosnépzenész, népzene-oktató –Kecskemét, Csík Zenekar
2. Draskóczy Balázs, a Kunszentmiklósi Baksay Református Gimnázium énektanára, karvezetője.
3. Törökné Novadovszki Nelli, a Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója, énektanára, karvezetője.
4. Majdán Dorottya, a Kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Iskola és AMI énektanára.
Az eredményhirdetésre 13. 00 óra után került sor. A zsűri egyesével értékelte a hallott produkciókat, kiemelve az erősségeket, ugyanakkor jó tanácsokkal is segítette a további munkánkat a jövőre nézve.
Az összesített eredmények alapján az 5-6. osztályosok csak a megyei fordulóig juthattak el, a többi korcsoportból viszont a kiemelt arany minősítéseket juttatták tovább a zsűri tagok az országos fordulóba.
A verseny zárásaképpen Csík János – Kossuth- díjas érdemes művész – egy katonadallal örvendeztette meg a hallgatóságot, mely nagy sikert aratott.
Sikeres szereplésünket többen is segítették:
Az eredeti moldvai és kalotaszegi viseletekért Forgó Editnek tartozunk köszönettel, míg a verseny helyszínére iskolánk buszával jutottunk el - Kincses István segítségével - melyet a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ bocsájtott a rendelkezésünkre.
Köszönjük továbbá a fellépő diákok szüleinek háttérmunkáját is, hiszen a sikeres szereplés - a közös munka, szorgalom és kitartás mellett- az ő odafigyelésük nélkül nem valósulhatott volna meg.
A versenyről és a nap eseményeiről készítettünk néhány fényképet, melyet a képgalériában helyeztünk el.