Nyílt nap a Csongrádi Rendőrkapitányságon

2014. április 30-án a Csongrádi Rendőrkapitányság városi nyílt napot szervezett diákjainknak, akik betekintést nyerhettek a rendőrök mindennapi életébe és bemutatót is láthattak rendőrkutyák részvételével.

A délelőtt folyamán több óvodából és iskolából vettek részt diákok ezen az eseményen, mely egyszerre volt izgalmas és tanulságos is.

A bemutatók során érdekes információkat hallhattunk a kiképzésekről, illetve különböző szabályszegésekről és azok megakadályozásáról. Lehetőségünk volt igazi cellákban tartózkodni, előadásokat hallgatni a bűntényekről illetve ki is próbálhattuk a különböző pajzsokat. Ujjlenyomatot is vettek néhány diákról, ami szintén különleges élmény volt.

Bővebben...

Röplabda Diákolimpia megyei döntő

2014. február 26-án került megrendezésre a röplabda diákolimpia megyei döntője.  A BJG csapata a szegedi Tömörkény István Gimnázium csapatával mérkőzött meg iskolánk tornatermében.

A csapat a hosszúra nyúló, majdnem kétórás meccs alatt rengeteg bíztatást kaptak a szurkolóktól, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a két szoros küzdelemben elveszített szett után ki tudták harcolni a döntő szettet. Ennek eredménye ugyan 16-18 lett a szegedi csapatnak, ami azt jelentette, hogy ők jutottak be az országos döntőbe, a BJG-s lányok sem voltak nagyon csalódottak. Sok tapasztalattal gazdagodott a csapat és a kiváló hangulatnak köszönhetően mind a játékosok, mind a szurkolók jól érezhették magukat.

Megyei Sudoku bajnokság

A 2014. március 8-án lezajlott Sudoku verseny eredményei megtekinthetők itt.
A versenyen készült fotók elérhetők a galériában.
Ezúton is köszönjük támogatóink segítségét!
 
 
 
 
 
A Csongrád Megyei Sudoku verseny támogatói:

Bővebben...

Pitti Katalin operaénekes 50. előadása iskolánkban

Március 3-án iskolánkba látogatott Pitti Katalin Opera Nagykövet, aki egy rendhagyó énekóra keretén belül a mintegy 140 fős hallgatóságnak mesélt az éneklés szépségéről, az opera fejlődéstörténetéről és a zene illetve irodalom kapcsolatáról.

A rendhagyó alkalom egyik célja az volt, hogy megismertesse az érdeklődőkkel az opera jellemzőit, fejlődésének szakaszait konkrét zenei szemelvényeken keresztül.

Bővebben...

Megyei SUDOKU bajnokság döntője

2014. március 8-án (szombaton) rendezzük a döntőt a csongrádi Batsányi János Gimnáziumban.

Menetrend:

  1. Regisztráció: 9-10 óráig
  2. Verseny lebonyolítása: 10-11 óráig
  3. Eredményhirdetés: kb. fél 12-től

A döntőbe jutottakat kiértesítettük. Sok szeretettel várunk minden kedves résztvevőt és hozzátartozót!

Már 9 órától számos programmal várjuk a hozzánk érkező versenyzőket és hozzátartozóikat.

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.