Vallyon Aladár emlékére

„Mindent megengedni a tanulóifjúságnak, amit csak lehet,
és mindent megkövetelni tőlük, amit csak lehet."
 
Vallyon Aladár szavai ma is iránytűként szolgálnak a Batsányi pedagógusainak. Iskolánk korábbi igazgatójának tiszteletére domborművet helyeztünk el a régi épület első emeletén, a hajdani földrajz szertár előtt. Az avató ünnepségre 2013. szeptember 27-én, pénteken délután került sor. Kiss Attila intézményvezető beszédében kiemelte: „igazgató úr végigjárta a pálya minden útvesztőjét, megízlelte annak minden édességét és keserűségét. Egész nemzedékeket tanított és nevelt. Munkáját a nyugalom, bölcsesség és hivatástudat jellemezte. Példaképként áll előttünk, s elhaladva a folyosón a rövid szünetekben rátekintve eszünkbe jutnak tanácsai, elgondolkodunk azon, hogy tanítványaink nem edények, amiket meg kell tölteni, hanem fáklyák, amiket lángra kell lobbantani.”
 
Hálásak vagyunk Máté Istvánnak és Lantos Györgyinek, akik a szobrot adományozták közösségünknek. Továbbá Losoncziné Szentandrási Erzsébet tanárnőnek a tablók összeállításáért, és azért ahogyan tanítja nekünk, hogyan illik tisztelegni elődeink előtt.
Emellett köszönjük mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték iskolánkat, illetve korábbi igazgatónk emlékét.
 
További fényképek a galériában megtekinthetők.
(Fotó: Vajdovich Ádám 10.A)

Elsősegélynyújtó hét a Batsányiban...

Bővebben...

TeSzedd! 2013

Iskolánk diákjai és tanárai  is részt vettek abban a városi akcióban, amely az országosan meghirdetett TeSzedd! 2013 kezdeményezés kapcsán indult. A batsányisok az iskola környékét és az épületeinket övező utcákat járták be és gyűjtötték össze a szemetet (képek).

Bővebben...

Meghívó szoboravatóra

"Mindent megengedni a tanulóifjúságnak, amit csak lehet,

és mindent megkövetelni tőlük, amit csak lehet."

 

Vallyon Aladár szavai ma is iránytűként szolgálnak a Batsányi pedagógusainak.

Iskolánk korábbi igazgatójának tiszteletére szobrot helyezünk el a régi épület első emeletén, a hajdani földrajz szertár előtt.

Az avató ünnepségre 2013. szeptember 27-én, pénteken délután 16 órakor kerül sor, amelyre tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját. 

(letölthető meghívó 1. oldal, 2. oldal)

 

Becsengettek...

A szeptember elsején ismét megnyitotta kapuit a gimnázium. Új és régi diákok, szülők és pedagógusok gyűltek össze, hogy a 2013-2014-es tanév ünnepélyes megnyitóján együtt vágjanak neki az új tanév kihívásainak. Jójárt Alexandra 11.f és Tápai Levente 8.f osztályos diákjaink évkezdő szavai után Kiss Attila intézményvezető úr köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette az intézmény életében bekövetkezett változásokat, bemutatta az új pedagógusokat, majd az ünnepség végén átadta a Talentum díjat az idei év díjazottjának Kulik Anitának.  

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.