BJG-s siker a Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaversenyen

Szegeden igen nagy hagyománya van a matematikai tehetséggondozásnak. A jeles elődök munkáját folytatja immár 10 éve a Bonifert Domonkos Alapítvány és az Ifjú Tehetségekért Jövőnk Érdekében Egyesület, amikor minden tanévben meghirdeti a Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaversenyt, az általános iskolák 3-8 osztályos tanulói számára.

E népszerű és igen jelentős, az internet segítségével lebonyolított tehetséggondozó verseny szakmai és szervezési munkáját a Csongrád Megyei Matematika-, Fizikatanárok Szegedi Alkotóműhelye végzi, akiknek többsége ma is „Bonifert-tanítvány.”

Bővebben...

OKTV eredmény

Az idei tanévben iskolánkat Váczi Dániel 12.f osztályos tanuló képviselhette az ország legrangosabb tanulmányi versenyének, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenynek a döntőjében biológia tantárgyból. A versenyt hosszas felkészülés előzte meg.

A verseny három fordulóból állt. Az első forduló 2013. novemberében iskolánkban zajlott, melyen Dani kiemelkedő eredményt ért el, ezzel bejutott a második fordulóba. Ez 2014. februárjában került megrendezésre a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban. 

Bővebben...

Bajnok lett a BJG a középiskolások megyei labdarúgó diákolimpia döntőjén

2014. április 27-én volt a középiskolások megyei labdarúgó diákolimpia döntője, melyen iskolánk csapata is szerepelt. Mivel a Sághy Mihály Szakközépiskola a Gimnáziumunk tagintézménye, ezért közös csapattal tudtunk versenyezni.
 
A döntőbe kerülésért a selejtezőben veretlenül szerepeltünk és a döntőben sem tudtak megállítani bennünket. Az ásotthalmi Bedő Albert Szakközépiskolát 3:1-re múltuk felül.
Ezzel a sikerrel nem csak az aranyérmet hódítottuk el, hanem bekerültünk a május 17-18-án, Pécsett megrendezésre kerülő országos döntőbe.

Bővebben...

Városi középiskolás kézilabda torna a Sághyban

2014. április 16-án a Sághy Mihály Szakközépiskola leány és fiú kézilabda tornát szervezett a csongrádi középiskolák számára. Iskolánk diákjai jól szerepeltek, mert összesítésben elhozták a díszes trófeát.
A lányok első helyezést értek el. A döntőben a házigazda Sághysokat verték fölényesen 22:3-ra. A fiúk megverték a Sághysokat 16:6-ra, de sajnos a Bársony István Szakközépiskola csapatától kikaptak, így  második helyezést érték el.
Összesítésben viszont iskolánk csapatai elsők lettek, amivel megérdemelten elhozhatták a győztesnek járó kupát.

Bővebben...

„MAKKOSMATEK”

Idén 30. alkalommal rendezték meg Szegeden a Makkosházi Matematikaversenyt, melyre iskolánk 4 tanulója meghívást kapott. Hagyomány, hogy a tagozatosok kategóriájában Csongrád megye általános iskolái és gimnáziumai az 5-8. évfolyamokból csak 1-1 tanulót nevezhetnek. A versenyre a szegedi Bonifert Domonkos Általános Iskolában került sor 2014. április 7-én délután a „Természettudományi hetek” rendezvénysorozat keretében.

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.