SuliPóló Diákolimpia Országos Döntő Cegléd

A Magyar Vízilabda Szövetség a nagy hagyományokkal bíró, több mint 20 éves múltra visszatekintő SuliPóló bajnokságot idén is megrendezte. Iskolánk III. korcsoportos vízilabdázó tanulói címvédőként vettek részt Cegléden a SuliPóló Diákolimpia Országos Döntőjén. A ceglédi döntőben több mint 300 diák mérkőzhetett meg a bajnoki címért. A tavalyi bravúros győzelmet idén megismételte iskolai csapatunk, így a vándorkupát ismét egy évig iskolánk őrizheti!

Iskolánk SuliPóló csapatának tagjai:

Batka Bence 5.F, Erdélyi Hédi 6.F, Forgó Judit 6.F, Kiss Máté 6.F, Kovács Richárd 6.F, Kozma Levente 6.F, Pálinkó Péter 7.F, Pusztai Lóránt 5.F, Szabó Zámor 6.F, Szűcs Balázs 5.F, Felkészítő edzők: Szremkó Krisztina és Kozák László.

Az eredmény magáért beszél, de a galéria képei felidézik a hangulatot, gratulálunk a csapat tagjainak és edzőinek, akiknek köszönjük felkészítő munkáját!

Az eredményhirdetés és az ilyenkor „szokásos” edzőfürdetés itt látható:

Föld, víz, levegő 2016

Az idén is részt vettünk a már 7. alkalommal meghirdetett Föld, víz, levegő megyei és regionális természetismereti és környezetvédelmi versenyen. A vetélkedőt a CSTÁI Galli János Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskola rendezte. A verseny célja: a természetismereti és környezetvédelmi ismeretek alkalmazása és bővítése, környezettudatos magatartás fejlesztése.

A versenyre Csongrád megye általános iskoláit, a Dél-Alföld ökoiskoláit és határon túli diákok jelentkezését is várták. Iskolánk 4 fős csapatának tagjai: Somogyi Zita, Szabó Virág 5.F és Bede Flóra, Forgó Judit 6.F osztályos tanulók.

Diákjaink ügyesen szerepeltek. 16 résztvevő csapatból szoros pontversenyben a 4. helyezést érték el.

Bővebben...

Spring in Britain and Anniversaries in 2016

A 2016-os év áprilisában egy egyfordulós országos angol nyelvi versenyen szép eredménnyel vettek részt diákjaink az 5.f osztályból. Erre az országos versenyre közel 200 csapat indult 4 kategóriában. Iskolánk diákjai a megszerezhető 100 pontból 86,5 ponttal a 20. helyen illetve 82 ponttal a 25. helyen végeztek Starter kategóriájukban. A 2 csapat tagjai Seres Alexa, Makó Dorina, Kornyik Vivien, Sarusi – Kis Linda és Hegedűs Gerda voltak. 

Bővebben...

Országos siker elsősegélynyújtásból

A Magyar Vöröskereszt Szentes-Csongrádi ifjúsági különítménye ebben a tanévben egy másik versenyre is benevezett. Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat által szerevezett Országos Elsősegély-ismereti Verseny első 3 fordulója online zajlott, a középiskolás kategóriában 70 csapat versengett.

Bővebben...

46. Elsősegélynyújtó verseny

Iskolánkban (Batsányi János Gimnázium) évek óta szakköri jelleggel működik elsősegély szakkör, Csongrádon Kátai-Benedek Beáta vezetésével. A leglelkesebb önkénteseink a kezdetektől (2011 óta) részt vesznek a Magyar Vöröskereszt által rendezett elsősegélynyújtó versenyeken és mindig kiemelkedő eredményt érnek el. Idén az április 8-án megrendezett területi forduló után a május 26-án, Makón megrendezett megyein is nagyon jól szerepeltek: csapatunk 3. helyezést ért el a szoros versenyben.

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.