Cikkek
Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye
Azért jártok a mi iskolánkba, hogy tanuljatok látni, tanuljátok megérteni a világot, tanuljatok kérdezni. Kérdezni, hiszen Örkény szerint az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye. Bizonyára mindannyian más-más módon értékelitek ezt a tanévet, valamennyiünknek más miatt marad emlékezetes. Kinek azért, mert ez volt az első, kinek az utolsó éve. Valakinek egy-egy verseny marad felejthetetlen, valakinek az osztálykirándulás, a barátok, a jó hangulatú tartalmas órák teszik értékessé.
Ezekkel a szavakkal szólt diákjankhoz Kiss Attila igazgató úr, majd a dicséretek sora következett.
Bohémélet 2. 0-ás előadás az Erkelben
A 2016/17-es tanév őszén ismét felutaztunk Budapestre az Operakaland sorozat keretén belül egy újabb kiváló előadásra. Október hónapban 80 fővel volt alkalmunk részt venni Giacomo Puccini: Bohémélet 2. 0-ás előadásán, mely darab többször is vastapsot kapott a lelkes közönségtől. Puccini darabja a rendezőnek és előadóknak köszönhetően nagy sikert aratott és megvalósította a kitűzött célt – közelebb hozta az opera műfaját a mai tinédzser korosztály számára.
2016-2017. tanév ideiglenes felvételi listája

- matematika-fizika tagozat tanulmányi kód: 10
- biológia-kémia tagozat tanulmányi kód: 11
- földrajz-informatika tagozat tanulmányi kód: 13
- humán tagozat tanulmányi kód: 12
- idegenforgalmi tagozat tanulmányi kód: 21
Szakmai kirándulás Kecskeméten
A tanévünk első szakmai kirándulását Kecskemétre szerveztük, 2016. szeptember 30.-án.
Megtekintettük a 4 csillagos Wellness Hotel Granadát, amely Kecskemét nyugati részén, Kadafalva területén, a városközponttól 7 km-re található.
A Granada Wellness Hotelnek 54 darab esztétikus, klimatizált, geofűtésű kétágyas szobája van. Mindegyik szoba nemdohányzó és rendelkezik minibárral, LCD TV-vel, telefonnal és Internet eléréssel. A szobák részben zuhanyzósak, részben kádas fürdőszobával rendelkeznek.
Tájékoztató az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséhez kapcsolódó kijelölt napról
Tisztelt Szülők!
Tisztelt Bevett Egyházak!
Tájékoztatom Önöket, hogy intézményünkben az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséhez kapcsolódó tájékoztató kijelölt időpontja és helyszíne
2016. március 11. (péntek) 15 óra
8/5 terem
Kiss Attila
intézményvezető