Sulinetwork díj 2013

Ajánlom

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2012-ben alapította meg a Sulinetwork-díjat, amellyel évről évre szakmai elismerésben részesíti azon pedagógusokat és oktatási szakembereket, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a digitális írástudás fejlesztésének pedagógiai-módszertani támogatásához, valamint az info-kommunikációs technológia újszerű oktatási alkalmazásainak elterjesztéséhez.

A Sulinetwork-díj elismerésben minden évben legfeljebb három pedagógus részesül, ebben az évben az egyik díjazott iskolánk fizika-technika-informatika szakos tanára, Gilicze Tamás.

Gilicze Tamás a csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium fizika-technika-informatika szakos pedagógusa, természettudományos projektek, tehetséggondozó műhelyek vezetésével segíti elő, hogy diákjai megismerjék a kutatómunka alapjait, a kísérletek és mérések korszerű, számítógéppel támogatott lehetőségeit. Robotversenyeken hazai és nemzetközi sikereket ér el a csapat vezetőjeként, e versenyek témái is a természeti környezet, az új technológiák, mérnöki innovációk jobb megértését célozzák. 2005-ben országosan az elsők között vezette be a robotikát technika és informatika tantárgyakon belül. Kiemelt területe még a programozás, térinformatika és a geolokációs alkalmazások. Résztvevője volt az IKT Műhely 2010 projektnek.

25 éves pedagóguspályája során felhalmozott szakmai, módszertani tapasztalatait, és az IKT területen megszerzett jártasságát képzéseken, konferenciákon, szakmai napokon, jó gyakorlatokat bemutató műhelyfoglalkozásokon osztja meg kollégáival.

forrás: Sulinetwork konferencia hivatalos oldala

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.