Pro Progressio díjat kapott Szabó László tanár úr

Ajánlom

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége – a középiskolától kezdve a doktori képzésig – az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás.

2016-ban immár nyolcadik alkalommal adták át Pro Progressio díjat ünnepélyes keretek közt.

A Műegyetem mellett működő Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező 50 év alatti tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató oktató-nevelő munkát.

Az elismeréseket Józsa János rektor és számos vendég jelenlétében Pakucs János, az Alapítvány kuratóriumának elnöke és Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár adták át (sajtóközlemény és híradás a moderniskola.hu oldalon)

Szabó László tanár úr 1999 óta dolgozik a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban. Mentorával, Szucsán Andrással már a második évben közösen tartották a városi tanártovábbképzést. Azóta is folyamatos ez a munka,14 éve tart kísérletező délutánokat diákoknak és kollégáknak. Ezek tematikus előadások, a fizika egy-egy szeletét járja körbe, érdekes kísérletekkel, magyarázatokkal. Néhány korábban megtartott előadásának címe: Érdekes optikai kísérletek, Kísérletek vákuumbúra alatt, Nyomás utána!, Bernoulli törvény, PET palack a fizika órán… "Együtt kísérletezik a család!" címmel pályázatot hirdetett a környék általános iskoláinak. A legtöbb otthoni kísérletről képpel, leírással beszámoló iskolának a díja egy olyan délután volt, ahol az alacsony hőmérsékletek birodalmába repíti az iskolásokat Szabó László cseppfolyós nitrogénnel végzett kísérleteivel. Diákjaival rendszeresen részt vesz különféle versenyeken, projekteken, a kistérségi fizikaverseny feladatsorát is ő találja ki és állítja össze.

A pályázati lehetőségeket kihasználja, igyekszik gyarapítani a fizika szertár eszközállományát is. Sok érdekes helyre elvitte már diákjait. Több alkalommal jártak az SZTE lézer laborjaiban, a Szegedi Csillagvizsgálóban, legutóbb a győri Technical Palygroundon. Kétévente szervez kirándulást 11. és 12. osztályos diákoknak a Paksi Atomerőműbe és a Radioaktív Hulladékkezelő Kft-be. Korábbi években a Kutatók éjszakája alkalmából  az Ericsson kutatóközpontjában tartott előadást. Élő video kapcsolat segítségével diákjaival virtuális kirándulást tettek a CERN kutatóközpontjában, ahol személyesen is járt korábban.

2006-ban szakvizsgázott a Szegedi Tudományegyetemen kísérleti fizikából. A szakmai továbbképzések aktív résztvevője,  közoktatás vezetői képzésen is részt vett, ezen kívül minden évben az Országos Fizikatanári Ankéton gyarapítja tudását. A Csongrádi Természettudományos Diáklaboratóriumban a fizika megismerésére és megszerettetésére ösztönzi diákjait.  A gimnáziumban kezdeményezésére alakult meg a Természettudományos Önképző Kör. Minden lehetőséget megragad, hogy népszerűsítse a természettudományokat. Ha éppen részleges napfogyatkozás van, akkor diákjaival Camera Obscurát készít, vagy hegesztőpajzs üvegen keresztül vizsgálják központi égitestünket, az iskola aulájában 11m hosszú matematikai ingával méri a nehézségi gyorsulást a g-nap alkalmából, vagy sötétedéskor fénystafétát szervez a Tiszagáton. Osztályfőnökként is tevékenykedik, .mindig segítőkész, barátságos, mindenkit meghallgat és igyekszik segíteni, ha tud. Diákjaival is bensőséges a kapcsolata, a tanuló mögött mindig meglátja gyereket is, annak minden gondjával-bajával.

2016-ban  kedvenc kísérleteit a Science on Stage debreceni fesztiválján mutatta be.

Gratulálunk tanár úr!

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.