Lányok napja a Szegedi Tudományegyetemen

Ajánlom

Április 28-án, csütörtökön öt lelkes lány indult el a Lányok Napja nevű rendezvényre, Horváth Chiara, Tóth Klaudia, Dávid Claudia, Pauló Virág Tímea és én (Megyeri Edit), valamint Giliczéné László Kókai Mária tanárnő.

A Szegedi Tudományegyetem Informatikai karára érve,  Dr. Csendes Tibor üdvözölte a megjelenteket. 

Pár szóban elmondta, hogy milyen az informatikusok élete az egyetemen, milyen munkahelyeken lehet elhelyezkedni. Ez után rátért arra a problémára, hogy kevés az informatikus nem csak Magyarországon, hanem több nagyobb országban is, például Angliában. Majd az informatikus nők hiányával kapcsolatban mondott sokkoló adatokat. A nők jelenléte ebben a szakmában azért is fontos, mert más oldalról közelítik meg a megoldandó problémát.

Az intézetvezető után Kocsorné Sebő Mariann a rendezvény házigazdája, aki egyben az intézet egyik rendszergazdája is, ismertette a ránk váró programokat.

Elsőként Dr. Vincze Veronika, informatikus és nyelvész, a csapatával fejlesztett programokról beszélt, valamint bemutatta a gyakorlatban is: megadta, hogy milyen a hangulata, és ez után a program generált neki a hangulatának megfelelő posztot, üzenetet.

Ezek után Tanács Attila bemutatóján megismerkedhettünk a Google cég által létrehozott cardboard-dal. Ez egy olyan szemüveg, amivel ha megnézünk egy 360°-os videót akkor átélhetjük a virtuális valóságot, bár kívülről nagyon érdekesen fog kinézni, de ez az ott jelenlévő lányokat nem zavarta. Mindenki izgatottan várta, hogy rá kerüljön a sor és kipróbálhassa. Többféle, hasonló elven működő szemüveget is kipróbálhattunk. Az egyiken Star Wars-hoz hasonló élményt élhettünk át, és űrhajókat kellett lelőni. Egy egyetemi tanuló egy ilyen szemüveghez való programot ír. Bemutatta nekünk a munkáját. Kitért a program működésére is, valamit szívesen beszélgetett velünk a jövőbeli terveinkről.

 

Horányi Nóra előadása következett. Ő a robotok témakörét fejtette ki. Ezután a jelen lévő mobilrobotot mutatta be, mely tökéletesen működött, tehát kikerülte az akadályokat, falat követett, kört, négyzetet „rajzolt”. Természetesen ez a robot is programozható, tehát bármire meg lehet tanítani.

Mentás limonádés és "informatikus" sütemény után kettéválasztották a csapatot előismeretük szerint. Az egyik csapat a Scratch online felületén programozott, a másik a Unity nevű programban készített egyszerű játékot. MI batsányis lányok  egy Mario-hoz hasonló kis játékot készítettünk el Unity-ben. Megépítettük a pályát, elhelyeztük a szereplőt és a begyűjtendő kincset is, majd következett a programozás. Az egyetemista fiú a kivetítőn mutatta a következő lépést, és ha kellett segítség, akkor ő vagy egyetemista diáklányok segítettek át bennünket egy-egy problémán. A végeredmény: mindenkinek a saját, egyedi játéka lett. Így már otthon is bátran  próbálkozunk akár a Unity-vel, és mindannyian nyitottabbak lettünk az informatika világára.

A Lányok napját óriási pizzázással zártuk :)

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.