„DARULESEN” a Csongrádi Batsányi János Gimnázium diákjai

Ajánlom
2017. őszén (2017.11.24.) a Dél-Alföld egyik legérdekesebb természeti látványosságának
felderítésére indult egy 15 fős diákcsapat és tanáraik, Törökné Török Ildikó (biológia-fizika szakos)
tanárnő és Tábori Levente (biológia-kémia szakos) tanár úr.
A csapat tagjai a Szeged mellett fekvő Fehér-tó partján a közel 40 000 darut várták, hogy nappali
táplálkozó helyükről visszatérjenek az éjszakai pihenőhelyükre, amely nagy látványosság
egyedszámuk és „szervezett” mozgásuk miatt egyaránt. A Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi
őre, Ábrahám Krisztián vezette a csapatot, aki már a Tisza-völgyi Természetvédelmi Bemutatóházban
lelkesen mesélt az itt élő madárvilágról, a darvak életéről, a kétéltűek, hüllők mindennapjairól, az
emlősök (pl. a vörös róka vagy a vidra) vadászati szokásairól, azaz az itt található ökoszisztéma
egyensúlyáról, illetve annak védelméről. Így a kis csapat megismerhette hazai környezetvédelem és
természetvédelem legfőbb feladatait, „belekukkanthatott” egy természetvédelmi őr, egy
természetvédelmi szakember feladatiba, munkájába, amely az iskolánk pályaorientációs napjának is
egyik célja volt.
A mélyen és korán (már 15:30-kor) leszállt köd akadályozta a darvak mozgását, s ezáltal a csapat is
kevesebbet láthatott a vártnál, de az élmény, amelyet a darvak „húzásának hangja” ad, örökké
fülükben marad. A Fehér-tavat övező nádasban több madárfaj, hüllő és kétéltű vagy csak azok
fészkei, nyomai voltak találhatók. A védett természetes terület a Kiskunsági Nemzeti Park kezelése
alatt álló természetvédelmi terület, ahol szigorú látogatási szabályok mellett ismerheti meg az
odalátogató az adott terület élővilágát. A kb. 2 órányi túra során a szakvezető sok gyógynövényt is
bemutatott, amelyet e vidék lakói évszázadok óta használnak.
A kis csapat kellően elfáradva, de szakmai élményekben gazdagon térhetett haza.
A kirándulás szakmai és finanszírozási megvalósulása az intézmény által elnyert „Mentőexpedíció”
elnevezésű pályázatnak köszönhető.
 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.