Csongrádi Batsányi János Gimnázium,

A diákok néhány kép közül választva, egy kitalált személy nevében fogalmaztak meg belső monológot, amelynek témája kapcsolódik a képen látottakhoz.

Rácz Kamilla 10.a osztályos tanuló feladatmegoldása

Mindenkinek van egy álma…

Az enyém nem ugyanolyan, mint másoké, átlagos embereké. Mások álma egy ház, egy autó, esetleg egy új tv. Az enyém nem! Az én álmom teljesen más jellegű. Az enyém, az hogy meg gyógyuljak.

A napomat próbálom úgy tölteni, mint egy átlagos, hétköznapi, egészséges ember. Rengeteget szoktam olvasni a kórház kertjében. Szeretem a krimiket, regényeket, képregényeket. Igazából, mindent elolvasok. Azért, mert az leköti a gondolataimat. Néha csak nézem a madarakat a fán és nem gondolok semmire.

16 éves vagyok, és alig ismerek pár embert. A rokonaimon kívül ápolókat, orvosokat és néhány itteni beteget és azt a lányt, aki be szokott hozzánk jönni, gitározni és énekelni. Nem mondja vagy kéri rá senki, hogy jöjjön és foglalkozzon velünk. 

 Még csak nem is itt dolgozik. Egyszerűn csak rendes és jó szívű. Anett a neve. 20éves. Szeretem, mikor itt van, mindig elmeséli, milyen kint a nagyvilágban. Rengeteg fajta emberről mesélt már, viccesről, gonoszról, jószívűről, idegenekről, akikkel az utcán találkozik és rendesek vele. Nem csak a személyisége ilyen különleges és egyben furcsa, hanem a külseje is. Festett vörös haja van, néhány szőke tinccsel.  Általában fel van neki kötve kontyba. Mindig fekete bőrdzseki van rajta és acélbetétes bakancs. A többi ruhája is fekete. Gondolná valaki egy ilyen külsővel rendelkező emberről, hogy ide jár hozzánk jótékonykodni? Szerintem az emberek 95%-ka azt mondaná, hogy nem. Sokat társasozik velünk, énekel nekünk és gitározik.

Csodálom az olyan embereket, akik megtanulnak hangszeren játszani. Ez egy olyan különleges tehetség, ami sajnos nem minden emberben van meg. Itt szinte minden beteg egészségi állapotát nagy figyelemmel követik, és ha közülünk valakinek valami nagy változás következik be az életében, akkor ő itt van.  Nagyon szeretek vele beszélgetni, mert nem úgy beszél velünk, mint aki bármelyik pillanatban meghalhat (bár így van). Rendesen beszél, úgy, mintegy egészséges gyerekkel. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom neki mivel viszonozni.

Ha majd meggyógyulok, szeretnék majd focizni, úszni, új játékot kipróbálni, sétálni az utcán, mikor kedvem tartja… . Amit a legjobban szeretnék, azok a barátok. Szeretném, ha Anettel is tartanánk a kapcsolatot, mert jelenleg ő a legjobb barátom. Erősnek kell lennem, ha meg akarok gyógyulni és mindent elkövetnem ennek érdekében. Mert aki mer, az nyer!

Mónus Zita 10.a osztályos tanuló feladatmegoldása

34 éves férfi vagyok. Lassan tíz éve, hogy hivatásos fotósként dolgozom. Sokan kérdezték már, hogy miért vagyok fényképész, mi az, ami megfogott ebben a szakmában? Eddig erre a kérdésre őszintén nem tudtam válaszolni. Ennek két oka van: az egyik, hogy én nem tudom szavakba önteni, hogy mit érzek, amikor a gép a kezemben van. A másik, hogy ezt egész egyszerűen nem lehet megmagyarázni. Ezzel ellentétben én most teszek egy próbát.

24 éves voltam, amikor befejeztem az egyetemet. Világ életemben az a „stréber” típus voltam… Szakkörökre jártam, később pedig jóval több osztályt végeztem el, mint a legtöbb diák. Szorgalmam és céltudatos gondolkodásom ellenére sem tudtam, hogyan tovább…  A fényképezés is csupán a véletlen műve. Az egyetem után kissé megszorultam anyagilag, munkát kellett keresnem. Az egyik kávézó faliújságján találtam egy hirdetést. Fotóst kerestek egy rendezvényre. Tulajdonképpen semmilyen fontos infó nem volt megadva, csak egy telefonszám. Úgy kíváncsiságból felhívtam a munkáltatót. Elmagyarázta, hogy pontosan mit kellene tennem, majd hozzátette pontosan mekkora az összeg, amit fizetni tud. Természetesen elvállaltam. Úgy voltam vele, hogy pár kattintásért ekkora pénzt sehol sem kapok. Akkor még nem tudtam, hogy sokkal nehezebb a feladat, mint amilyennek tűnik. A rendezvény napján izgatottan vártam, hogy vajon mi lesz. Először a kezembe adtak egy profi fényképezőgépet. Iszonyú nehéz volt tartani, és kezelni is. Ennek ellenére az első perctől kezdve nagyon élveztem. Ekkor döntöttem úgy, hogy fotós leszek! Elképesztő érzés lekapni egy szép pillanatot. A természet szépségeit megörökíteni. Ugyanakkor az élővilág mozzanatiról is káprázatos fotókat lehet készíteni. Az alábbi kép mégis különbözik a többitől. 

Úgy voltam vele, hogy pár kattintásért ekkora pénzt sehol sem kapok. Akkor még nem tudtam, hogy sokkal nehezebb a feladat, mint amilyennek tűnik. A rendezvény napján izgatottan vártam, hogy vajon mi lesz. Először a kezembe adtak egy profi fényképezőgépet. Iszonyú nehéz volt tartani, és kezelni is. Ennek ellenére az első perctől kezdve nagyon élveztem. Ekkor döntöttem úgy, hogy fotós leszek! Elképesztő érzés lekapni egy szép pillanatot. A természet szépségeit megörökíteni. Ugyanakkor az élővilág mozzanatiról is káprázatos fotókat lehet készíteni.

Az alábbi kép mégis különbözik a többitől.Egy férfi, cigarettával a szájában egy gyufásdoboz reklámfiguráját mutatja. Ez nem egy beállított kép, ezt teljesen spontán. Igazság szerint első ránézésre nincs benne semmi különleges. Ám ha jobban megnézzük, mégis van ebben a képben valami magával ragadó. Ez a férfi rendkívül őszinte és megértő ember lehet. Olyan „szabad- gondolkodású”, mert látszólag nem érdekli, mit gondolnak róla az emberek. Talán ez a jó életszemlélet…