Csongrádi Batsányi János Gimnázium,

New York. Itt születtem. Itt élek. Otthonos kis lakásomban, ami mellé egy tetőterasz is tartozik. Az izgalom, az akció a vérembe van ivódva. Rendőr vagyok. Bocsánat, nyomozó, a különleges ügyeknél.

  A nevem Janine Campbell. Hosszú barna, derékig érő hajammal és 175 centimmel, egy kicsit teltebb testalkatommal elég szempár fordul utánam az utcán. Persze, ki ne mondaná, hogy így egyszerű lehet az élet? Nem az. Főleg a szerelmi életem.

„Tudjuk, hogyha valaki kifejezően és hatásosan akar írni, tisztában kell lenni azzal, hogy az írásművek általában folyamat jellegűek: valahonnan valami felé tartanak. Az elbeszélő fogalmazások esetében az ennek az igénynek való megfelelés eszköze lehet az is, ha kijelöljük a zárómondatot, hogy azután a tanulók szabadon kitalálhassák az előzményeket, és saját ötletük alapján alakíthassák ki a történetet.” 

                                                                                                                                    (Samu Ágnes: Kreatív írás)

Feladat:

Írj egy történetet, amely így végződik: 

Még sokáig állt az ablakban, és nézett a távolodó alak után. Kinn sűrű pelyhekben esett a hó. 

Az elkészült írások közül Petrity Rebeka 9.b osztályos tanuló írását szeretném megosztani veletek.

DK

New York. Itt születtem. Itt élek. Otthonos kis lakásomban, ami mellé egy tetőterasz is tartozik. Az izgalom, az akció a vérembe van ivódva. Rendőr vagyok. Bocsánat, nyomozó, a különleges ügyeknél.

  A nevem Janine Campbell. Hosszú barna, derékig érő hajammal és 175 centimmel, egy kicsit teltebb testalkatommal elég szempár fordul utánam az utcán. Persze, ki ne mondaná, hogy így egyszerű lehet az élet? Nem az. Főleg a szerelmi életem.

  Két féri is van az életemben. Az orvos exem és a jelenlegi főügyész barátom. Ők ketten izgalmas kis ping-pongot játszanak a szívemmel, az érzéseimmel. Ezekben az időkben az érzelmi mankóm, legjobb barátnőm/társam Rachel Smith. Gyakorlatias, lényegre törő ötleteivel, utasításaival mindig rávezet a dolgok megfejtésére. Visszakacsázva a filmbe vagy operába illő szerelmi háromszöghöz, aminek én vagyok a csúcsa, csak annyit mondhatok ki hangosan:

Gusz-tus-ta-lan.

  A mellettem fekvő alak megmozdult, átölelt és visszacsukta szemét, továbbaludt. Jobban kinyitom a szemem és rádöbbenek, hogy az exem mellett fekszem.  Meztelenül. Tegnap este beszélni akartam vele. Meg akartam mondani neki, hogy szálljon ki az életemből. Erre itt fekszem mellette. Úgy tűnik, még jobban összezavartam a már eléggé zavaros kapcsolatunkat. Ez az, Janine! Tapsot neki!

  Felemelem a karját és kicsusszanok a másik karja alól is. Összeszedem a ruháimat és lelépek. Rachel lakásában csak az jár a fejemben, milyen ez a helyzet. Megvan. Kínos.

  Beérve mindent elmesélek. Azt mondja a sztorimra:

-Ez elég kínos.

-Igen, és tegnap este 8-kor Tylerrel kellett volna vacsoráznom.

Összeráncolja a szemöldökét:

-Amúgy, mit keresel?

 A pult alatt keresgélek, mikor meghallom a hangját. Beverem a fejem. Aúúú.

-Válaszokat.

Erre kaptam egy mosolyt.

- A pult alatt?

-Ja, reggelit.

Feláll, elővesz egy doboz müzlit, meg tejet.

- Miután kifosztottad a hűtőmet, és megetted az összes kajámat, indulhatnánk dolgozni.

  Vincent hív. Nem akarok beszélni az éjszakáról, na meg a lelépésről sem reggel. Annyi problémám van.

  A főnök behív az irodájába. Ilyenkor vagy nagyon büszke ránk, vagy kirúg. Mind a kettő előfordult már. 150 centi magas, de nagyon szigorú:

-Jó reggelt, lányok!

-Jó reggelt, Josh!

-Rachel elmehet, de Janine, önnek maradnia kell.

-Oké.

-Szóval, ma este egy gyilkost kell elkapnia. Emberöléssel körözzük, már majdnem egy éve. Végre lehetőségünk akadt elkapni és úgy gondolom, ez magának való feladat.

- Hol?

-Staten Islanden, egy bálon. A belépéshez meg kell szereznie egy brosst.

-Honnan?

-Szerencsére csak tőlem.

A kezembe adta a két brosst.

-Miért kettő?

 Kinevet.

-Elvihet magával valakit.

- Oh, akkor inkább visszaadom ezeket!

-Nem, magának is jár a szórakozás.

Erre a szememet forgatom, hogy álcázzam a zavaromat. És közben újra átélem az éjszaka forró pillanatait. Belebizsereg a térdem. Észrevéve a zavaromat, a főnököm utamra enged.

-Na, menjen a dolgára!

  Tylerrel mennék, ha elmondanám bárkinek. Bár ő főügyész, szóval öt percen belül tudja, mi történt. Lehet, hogy le kéne lépnem? Odajön, meg akar csókolni, de én elhúzódom.

-Mi történt? Nem voltál ott a vacsin, nyolckor. De, legalább beszéltél Vincenttel, úgye?

 Hát azt éppen nem. Viszont más programot ütemeztünk be. Ekkor Vincent hív. Harminc nem fogadott hívás!? Tényleg nem adja fel. Elköszönök Tylertől, és felveszem:

-Mi van?

-Tudom, hogy a tegnap este neked is jelentett valamit.

-Nem.

-Nem sokáig fogsz magadnak hazudni, Janine. És tudom, hogy este mész bálozni. Elviszel magaddal?

 Az első pillanat, amikor Janine Campbell torkára ráfagyott a szó. Ezek után nehezen találom a szavakat.

-Te honnan tudod, ezt?

 Elképzelem, ahogy megvonja a vállát.

Vannak dolgok, amiket még te sem tudsz rólam.  Valami oknál fogva, vonzódom a veszélyes, és fura pasikhoz.

  Hazaérvén készülődni kezdek. Lehajolva, épp cipőt keresek.  Valaki megfogja a csípőm. Az izgalom csak úgy beszippant és cselekszem. Gondolkodás nélkül, persze. Megperdülök saját tengelyem körül és fejbe rúgom. Elterül a földön, fény vetül az arcára és..

-Vincent?

-Ha az embernek rendőr barátnője van, számíthat az ilyenekre.

-Egy:  nem vagyok a barátnőd, az exed vagyok.  Kettő: nekem barátom van. Hogy jöttél be?  Vincent láthatóan elszégyelli magát.

-Bemásztam az ablakon, a tűzlépcsőről.

 Ez az első, majnem-randinkra emlékeztetett. Ott is valami hasonló történt. Neki is bevillant ez a kép. Át akart ölelni, viszont olyan csattanós pofont kap, ami még a szomszédban is hallatszik.

-Mi történt tegnap este? – Könnyekkel telt meg a szemem, a látásom elhomályosodik.  Át akar ölelni megint.

-Ha közelebb jössz, kapsz még egyet.  Rendőr vagyok. Megtehetem. Az emberekre kell vigyáznom. Ez esetben magamra. Az érzéseimre.

-Melyik ruhát választottad?

 Rámutat, az ágyon fekvő két darabra. A fekete pántnélkülit, szív alakú kivágással, fel- sliccelve, piros betéttel, vagy a smaragdzöldet, tunikaszerű vonalaival? Rámutatok a zöldre, bólint, és elmegy.

  Elkészültem. A zöld ruha amúgy is jobban áll rajtam. A hajam begöndörítettem és felkötöttem kontyba. Fekete balerinacipőt vettem a ruha mellé.

                  Épp kopogtattak. Tyler állt az ajtóban. Rettegek. Vicces, mert általában fejjel vetem magam a bajba. Nem tudom, mi lesz az este kimenetele.       

                  Odaértünk, a kabátunkat leraktuk, és elfogott a felismerés. Tavaly itt ismerkedtem meg Vincenttel. Egy bálon. Szép emlékek, melyek kellemetlen pillanatokban törnek elő. Tyler hangja rántott ki a kábulatból:

-Jössz táncolni?

Ránéztem Tylerre, és gondolkodni kezdtem. Elvileg úgy vagyunk itt, mint egy házaspár. Beaumont-ék. Ő főügyész, fel fogják ismerni, és oda az álcánk.

-Most nem. Egy gyilkost kell elkapnunk.

 Láthatóan ez kellemetlenül érintette.

Három métert tettünk meg és hatan felismerték. Mindenki ugyanazt mondta:

-Helló, Tyler!

-Hogy van?

Teljesen rosszul leszek, ha felismernek. Cserélni kellett.

Újra beléptünk, leraktuk a kabátjainkat. Szereztünk álarcokat, mint kiderült, ez egy álarcos bál.

-Jól tudom, ez a második házassága, Mrs. Beaumont?

 El kell mondanom, teljesen zavarba vagyok ettől. Ha még nem találtátok volna ki, Vincent volt a cserejátékos. Diadalittas mosolyt vetett Tylerre, mikor megkapta a brosst. Azt hittem, egymásnak esnek.

-Mindig eltérítesz, az oligofrén dolgaiddal.

-Mivel?

-Oligofrén mint gyengeelméjű.  – Ezzel lezártam a beszélgetést és rátértem a munka részére.

-A fazon, akit keresünk 1.80 magas, barna haja az álláig ér, és van egy sárkányos tetkó a bal kézfején.

 Vincent, akcióba lendült, azért ilyen ügyes, mert ott volt Afganisztánban, mielőtt orvos lett. Háborús hős, és szívtipró. Ez igen. Remek.

-Váljunk szét! Hamarabb meglesz, mint gondolnánk.

  Tizenöt perc elteltével két biztonsági őr jelent meg előttem.

-Mrs. Beaumont?

-Igen?

-Azt mondják, hogy ön nem Mrs. Beaumont.

 A kopasz pisztolyt villantott és elvezetett a raktárba. Éreztem az adrenalinszint emelkedését  a véremben. Nem féltem. Mikor lefogott a társa, a kopasz lövésre emelte a pisztolyt. Ki- rúgtam a kezéből. (Ezért vettem balerinacipőt, mert tűsarkúban nehéz verekedni). Meg kell állapítanom, szépen repült az a pisztoly. Nekem jöttek. Fejbe rúgtam a kopaszt, ráesett egy  dobozrakásra. A másik is jött volna, mikor Vincent felbukkant és akkorát behúzott neki, hogy elájult.

- Szívesen.

-Nem vagyok bajba jutott hercegnő! Kurvára nem kell megmenteni!  Elindultam kifelé,ő meg kullogott utánam és azt morogta:

-„Nem vagyok bajba jutott hercegnő!” Na, majd én megmutatom neked, Janine Campbell!

Kifelé menet megláttam a gyilkosunkat. Épp egy nőt hurcolt el. Beszállt a liftbe és felment a tizedik emeletre. Rohantunk a lépcsőn, épp a nőt akarta lelőni, mikor odaértünk. Vincent leütötte, viszont a pisztoly elsült. Éles fájdalom robbant a vállamban. A nő lerohant a biztonságba, az első emeletre. Teljesen ledöbbenve figyelni kezdtem a jelenetet:  A gyilkos le akart ugrani a korlátról. A tizedikről. Hallottam, amint Vincent a lelkére beszél:

-Nézze meg! Ez nem old meg semmit! Tovább is ez lesz az élete? Elrabol másokat és megöli őket? Nézzen magába! Maga sem ezt akarja, hogy elvigyék és bezárják, egy jó kis életfogytiglanra! Körül kell néznie, és látni a világ szépségét! Minden pillanatot megélni. New York fényeinek szépségét éjszaka, a szerelmet, a boldogságot. (Itt rám mosolygott.) Minden pillanatot élvezni kell, egyik sem tart sokáig…

 Ekkor ugrott... Vincent megragadta hátulról, hál’ istennek. Az emberünket elvitte a kiérkező rendőrség, elláttak a mentősök, (csak súrolt a golyó!), viszont mi még maradtunk egy kicsit.

-Akarsz táncolni?

-Igen, de csak finoman.

 Kezét óvatosan a sérült vállamra helyezte, a másikat lecsúsztatta a derekamra.

 A szám, amire táncoltunk, gyönyörű volt. Odamentem, újra azt a számot kérni. Mint kiderült, a címe az, hogy „ All I need”. Az élet iróniája.

-A tegnap estéről beszélhetünk? – rám kacsint, és belekezd:

-Én még mindig szeretlek. Nem tudom, te hogyan érzel. Azt tudom, te tökéletes vagy számomra. Szexi az arcpír télen. A humorérzék; mikor egy nő piszkos viccet mesél. Az alázatosság. Jó étvágy. Nyitottság.  Magabiztosság. Jelenlét. A gyors észjárás. Kalandvágy. Az érintések. A kaland íze a bőrödön. A csípő, amibe bele lehet markolni. Ez mind megvan benned. És nekem csak ez kell.

 A végére, már hullottak a könnyeim. Alig tudtam kinyögni, amit mondani akartam.

-Meg akarom próbálni újra. Csak veled. Tylerrel nem működött. Te vagy a nekem való, a „kaland íze”, ahogy te mondanád.

 Szenvedélyesen megcsókolt, és megbeszéltük, hogy összefutunk még ma este. A felismerés óriási erővel hasított belém. Ő a méltó párom, aki iránt perzselő szerelmet érzek.

        Tyler vitt haza. Megállt és elkezdte:

-Gondolom, nem akarod, hogy felmenjek.

-Nem.

-Felhívjalak?

-Ne.

-Te Vincentet szereted!

-Igen.

-És most szakítasz.

-Igen.

-Nem tudod, mit dobsz el ezzel.

-De tudom, és vállalom a következményeket.

 Arcán meglepetés tükröződött.

-Eldobsz engem, Érte! Hogy teheted ezt? Kitépted a szívem és odadobtad a kutyáknak!

-Ez soha nem működött köztünk.

-Egy szörnyetegért löksz el magadtól!

 A végén már kiabált. Éljen a csúnya szakítás!- gondoltam.  Az ordítozására már én is kiakadtam és kiabálni kezdtem:

-Vége van!

 Ezzel kiszálltam és felmentem a lakásomba. Szerintem a munkahelyemen érnek majd el ennek az estének a következményei.

  Nyitva volt az ablak. Vincent ott állt és nézett le a tetőteraszról. Mindent látott. Észrevett. Odaértem mellé és átölelt. A zakójából előhúzott egy szál virágot. Gyönyörű vörös rózsa volt.

-Szeretlek, Vincent.

Az arcom a mellkasába fúrtam.

-Én is Janine, én is.

                  Az egész éjszakát együtt töltöttük. Reggel arra ébredtem, hogy figyeli, ahogy alszom.

-Mi van, most Janine Campbell nem lépett le?

-Itt lakom, te észlény. Kérsz kávét?

 Kávéztunk. Utána érdes keze az arcomhoz simult, amit  én mindig is puhának éreztem. Megölelt és végigsimította kezével az arcom. Csak annyit mondott:

-Mennem kell.

 Elbúcsúztunk és mindenki ment a dolgára. Ez az operába illő szerelmi történetem vége.

A rendőrnő eltöprengett. Most, hogy rendeződtek a dolgok, szép karácsonyuk lehet. Holnap után 24. Az orvos elindult. Főhősnőnk kinézett az ablakon. Még sokáig állt az ablakban, és nézett a távolodó alak után. Sűrű pelyhekben hullott a hó.