Csongrádi Batsányi János Gimnázium,

Szurgent Jánosné Nagy Izabella tanárnőt hosszú betegség után életének 86. évében szeptember 4-én ragadta el a halál. A 2018. évben a negyedik olyan nagyszerű nevelőtől kell elköszönnöm, aki az 1960-80-as években a gimnázium kiemelkedő pedagógusainak generációjához tartozott. Tartóoszlopa volt ő is annak a neves tantestületnek, amely eredményes munkálkodásával országosan is elismerten végezte oktató-nevelő tevékenységét.

A végső búcsúzás pillanatában ide idézem Iza néni életének alakulását, egyéniségét, habitusát, tanári munkáját azzal, hogy emlékezetünk hálószövéséhez néhány kiinduló szálat adjak.

Gyógyszerész családban született 1933. május 18-án Csongrádon. Egyedüli gyermekként nevelkedett, így fokozott családi törődés és figyelem kísérte gyermekkorát. Iskoláit Csongrádon végezve 1951-ben érettségizett a Batsányiban. 1955-ben a Szegedi Tudományegyetemen kapta meg biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomáját, és rögtön a helyi gimnáziumban kezdte meg pedagógus pályáját. Szurgent János tanár úrral 1959-ben kötöttek házasságot, és ettől kezdve nyugdíjba vonulásukig mindketten a Batsányi pedagógusai voltak.

Iza néni élete lényegét őszinte szeretettel művelt pályája, hivatása, a tanári munka adta. Tanár volt a szó legnemesebb értelmében: lételeme volt az ismeretátadás, de egyben a jellemformálás, a nevelés is. Szaktanárként következetesen szigorú, magas szintű követelményekkel állt mindig diákjai elé, mert határozott célja volt, hogy felkészültségükben, tudásukban eljussanak arra a szintre, amire majd további életükben, tanulmányaikban biztosan tudnak támaszkodni. Nem egyik óráról a másikig gondolkodott, mindig messzebb nézett, ezért nagyra becsülte azokat a diákokat, akik céltudatossággal egy reális távlat elérésére törekedtek. Szaktárgyainak magabiztos tudását tisztelték tanítványai, és valós értékítéletei, minősítései alapozták meg azt, hogy eséllyel indulhattak a magasabb célok, a főiskolai vagy egyetemi felvételik eredményes teljesítésére. Sokan az ő felkészítésének, iránymutatásának, bíztatásának köszönhetően lettek biológia, kémia szakos tanárok, vegyészek, egészségügyi dolgozók, orvosok, gyógyszerészek.

Mindenkihez tisztelettel fordult, ha tanácsot, segítséget kért, megfontolt óvatossággal tette. Soha nem mondott elhamarkodott véleményt, ebben is tartotta magát a tőle megszokott korrektséghez, de ha megnyilatkozott, akkor mértéktartó, átgondolt, racionális megállapításokat közölt. Nem voltak ellenségei, ellentétei, mert mindenkivel kiegyensúlyozott kapcsolatot tudott ápolni. A tantestületben munkaközösség-vezetőként vállalt vezető szerepet, de szerényen elsősorban a szó szerinti hivatásának élt: sok előkészítő és befejező munkát igénylő tantárgyainak volt elkötelezett művelője.

Hosszú tanári pályafutása során több osztálynak volt osztályfőnöke, felelős vezetője. Határozottan képviselte a rábízott közösség érdekeit, és tanítványaitól elvárta, hogy minél önállóbban, meggondoltan teljesítsék iskolai kötelességeiket. Együtt érzett az osztály és tanulóinak gondjaival, problémáival, de a kétségbeeső „lamentálás” helyett mindig a racionális megoldási módokat kereste. Szaktárgyai témafeldolgozásának jellegzetességeiből és meggyőződéséből eredt életlátása, hogy az emberi szervezet egészségének óvása, őrzése és a természet értékeinek védelme és ezek minél alaposabb megértése fontos szerepet tölt be életünkben. Nagy programok és címek adása nélkül törekedett arra, hogy ez a szemlélet a tanórai és szakköri keretek között beépüljön neveltjei világfelfogásába. Sok éven keresztül volt a Vörös Kereszt iskolai megbízottja, és tanfolyamok, versenyek szervezésével inspirálta a diákságot egészséges életvitelre, az egészség megóvásának, a segítségnyújtásnak a gyakorlatban teljesülő fontosságára. Az egészségügyi pályák iránti érdeklődés és vonzalom sokakban így alapozódott meg.

1989. augusztus 31-én vonult nyugdíjba. Tartalmas életpálya lezárása volt ez a nap, de a fizikailag és szellemileg is kiváló állapotban megkezdett nyugdíjas lét mellett, volt energiája arra, hogy még két évig a Szabadság Téri Általános Iskolában (ma Piroskavárosi Ált. Isk.) óraadást vállaljon.

A szorgalommal és lelkiismeretesen végzett pedagógus munkáját több alkalommal ismerték el jutalommal, kitüntetéssel. Vörös Keresztes Munkáért (1977), Kiváló Munkáért (1978,1989), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1989) kitüntetésben részesült. Különösen büszke volt a 2003-ban férjével megosztva kapott Pro Urbe-díjra, és a Gimnázium Pro Schola (2012) elismerésére.

Kiváló ember, tanár életútja zárult le, akinek sorsa, pályafutása szorosan összeforrt a Batsányi János Gimnázium történetével. Az iskola folyosóin sorjázó tablókról szelíden mosolygó arccal fizikailag ott van a szeretett alma mater miliőjében, de szellemisége is ott leng - volt diákjaitól átörökítődve - a mai tanítványok sokaságában. Aki százak életére tudott meghatározó személyiségével hatni, az tovább él közöttünk különösen akkor, ha ezt emlékének tudatos megőrzésével az utód nemzedékek szolgálni fogják.

Kollegái, munkatársai és tanítványai nevében köszönöm a sorsnak, hogy a közös célokért együtt dolgozhattunk. Emlékezetünkben a korrekt, nagyszerű tanárnő képét visszük tovább.

Nyugodjék békében!

Fábián György

ny.gimn.igazgató