Nyelvi Diákkonferencia

Ajánlom

Iskolánk évek óta szervez ún. Nyelvi Diákkonferenciákat, ahol a tanult idegen nyelv valamilyen területéről tartanak PowerPointtal illusztrált előadásokat diákjaink. Voltak már témák között az adott ország jelentős városai, híres emberek, jelentős épületek, a Világörökségünk részei. Az idén április 22-ét jelöltük meg a konferencia napjául, mert ez a nap a Föld napja, s témaként is ezzel kapcsolatban adtunk meg, a természetvédelemről, környezetvédelemről, ártalmakról, veszélyekről vártunk előadásokat. 

Kilenc témában jelentkezetek diákok előadóként, hat előadás az angol nyelvterület, három a német nyelvterület egy-egy érdekes jelenségére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Szó volt veszélyeztetett állatokról, a vizek, tengerek szennyezettségéről, olajszennyezéséről, a nagyvárosok légszennyeződéséről, a tömegközlekedés jelentőségéről. Az autók okozta szennyezést ki lehet pihenni a bajor erdő szépséges vidékén, gyönyörködve az ott élő állatokban. Szintén pihentető a világ legnagyobb jégbarlangjában tett séta az ausztriai Werfenben. 

A konferencián való szereplésen nem kötelező az adott ország nyelvén előadni, mert nem akarnánk kizárni a kezdő nyelvtanulókat és a hallgatóság köréből a más nyelven tanulókat. De nagyon büszkék vagyunk azon diákjainkra, akik már olyan szinten vannak, hogy előadásukat idegen nyelven tartják, ezzel is készülve a felsőoktatás kihívásaira. Külön köszönjük Zsibók Marcell 10. F osztályos tanulónak a munkáját, aki a kanadai nagyvárosok, - Torontó és Montreal - angolul előadott gondjai mellett a német autóipar és a tömegközlekedés problémáiról is beszélt.

Köszönjük a diákok és az ösztönző tanáraik munkáját. Mindenki tanulhatott az elhangzottakból, amellett hogy élvezhette a gazdagon illusztrált előadásokat.

Az előadó diákok: 

Papp Máté - Vincze Márk - Meló Bence 8. F  „Veszélyeztetett fajok”(angol nyelvterület)

Pál Eszter - Badó Zsuzsa 8. F      „Esőerdők” (angol nyelvterület)

Pesti Konrád – Kátai-Benedek Máté 8. F    „WWF”      (angol nyelvterület)

Rosta Dávid - Kondor Kristóf 9. B    „A Bajor erdő” (német nyelvterület)

Zsibók Marcell 10. F     „Mennyire környezetbarát és Torontó é           Montreal?” (angol nyelvterület)

Zsibók Marcell 10. F (német nyelvterület)  „Mennyire környezetbarát Németország?”

Zámbó Zsófia 10. F (német nyelvterület)  „A werfeni jégbarlang” (német nyelvterület)

Szabadkai Liza 11. A     „Óceánok, tengerek szennyezése” 

       (angol nyelvterület)

Berkes Péter 10. F     „Óceánok, tengerek szennyezése” 

       (angol nyelvterület)

 

 

Írta: Kalmárné Héjjas Hedvig 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.