NYELVI KONFERENCIA A BJG-BEN
2018. április 12-én került megrendezésre, a már hagyományosnak számító Nyelvi konferencia a Batsányiban. Minden évben egy megadott témán belül.az intézményünkben tanított nyelvek bármelyikén, de főleg angol és német nyelven tartanak tanulóink kiselőadásokat a témához kapcsolódóan.
Idén a konferencia meghirdetett témaköre a „Digitális világ”volt.
Ez alkalommal kilenc nagyon tartalmas és színvonalas prezentációt láthattunk, hallhattunk diákjainktól. Gondosan megválasztott témák, szépen felépített gondolatmenetek és nagy odafigyeléssel megszerkesztett képanyag jellemezte a diákok munkáját.
Nagy örömmel láttuk, hogy már a hatodik évfolyam is képviseltette magát német nyelven előadott prezentációjukkal. Reméljük jövőre még többen érzik majd úgy, hogy szeretnék megmutatni képességeiket valamelyik idegen nyelven.
Köszönjük szépen a diákok kiemelkedő munkáját!
Leirerné Katona Ágnes
idegen nyelvi munkaközösség