Könyvtárhasználati verseny
2017. február 23-án csütörtökön voltunk a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban könyvtárismereti- és használati versenyen. Iskolánkat 2 csapat képviselte.
A verseny témája a tolerancia volt, ami napjainkban egyre fontosabb szerepet kap az emberek életében. Minden nevező csapatnak előzetes feladatként készíteni kellett egy plakátot, szabadon választott technikával a tolerancia jegyében, saját értelmezés alapján. Ebben nagy segítségünkre volt felkészítőnk, Kisteleki Klára könyvtáros tanárunk.
A helyszínen 4 állomáson mutathattuk meg tudásunkat, különféle feladatok kapcsán. Az első állomáson egy úgynevezett érzékenyítő játékon vettünk részt, ahol bepillantást nyerhettünk a vakok világába. A második állomáson online katalógus ismeretünket mutathattuk be, különféle rekordok kikeresésével. A harmadik állomáson két feladatot kaptunk: Film és könyvcímeket kellett megadunk melyek kapcsolódnak a toleranciához, majd újságírók bőrébe kellett bújnunk és egy napilap címlapját elkészíteni, szintén a toleranciával kapcsolatban. Az utolsó állomáson cikkeket kellett tanulmányoznunk melyből aztán kérdéseket tettek fel, mi pedig tétjeinket feltehettük a tévéből jól ismert 50 milliós játszma játékszabályai alapján.
Az eredményhirdetés izgalmai meghozták a várva várt eredményt. Végzőseinkből álló csapat tagjai elhozták korosztályukban az első helyet. Tizedikeseinkből álló csapat a dobogó 3. fokára állhatott fel.
A végzős csapat tagjai: Gugolya Vanda, Sarusi-Kis Judit, Zakar Regina
A tizedikes csapat tagjai: Dávid Klaudia, Megyeri Edit, Pauló Virág,