Csongrádi Batsányi János Gimnázium,

Mindszenty József születésének 120. évfordulója alkalmából a 2012. esztendőt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Székely–Hargita Alapítvány Mindszenty Emlékévvé nyilvánította. Mivel Mindszenty neve összeforrt az 1956-os forradalommal, munkássága előtt tisztelegve rendezték meg azt az országos irodalmi pályázatot, amelynek témája az 1956-os forradalom volt. A pályázatot három kategóriában hirdették meg: Kitartás és hazaszeretet; Szabadság és diktatúra; Mindszenty életének üzenete a számomra.

A Mi az igazság? című versemet, amely a forradalom megítélésének sokrétűségét igyekszik bemutatni, a második kategóriában küldtem be; hosszabb elemzését az olvasókra bízom. A 2012. december 1-jén Budapesten megrendezett díjátadó ünnepségen különdíjat nyertem a művemmel.

A rendezvényen az irodalmi pályázat díjazottjait a Nemzeti Múzeum munkatársa méltatta és minden pályázót külön egy-egy jó tanáccsal látott el. Felkészítő tanárom Széll Gábor volt.

Mindszenty József (1892–1975) esztergomi érsek és bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása az utókortól a „nemzet lelkiismerete” jelzőt kapta. Újító törekvései és ellenállása miatt 1948. december 26-án letartóztatták, majd a népbíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadult, de közellenséggé nyilvánították. 1971-ben hosszú üldöztetés után elhagyta a hazáját. 1975-ben halt meg Bécsben, hamvait 1991-ben hozták haza.

Berczeli Alex: Mi az igazság?

Ködbe veszik már, kevesen vannak,

Kik emlékeznének arra a napra,

Amikor idegen alakok kovácsolódtak

Össze egy hullámmá, a népek hullámává,

S ez a hullám nekilódult, felkorbácsolódott,

Zúgásában elvek, vágyak hallatszódtak vissza.

Vonult a tömeg a pesti utcán lassan,

Hangosan kiáltozva végzetes szavakat.

Majd egy-egy tüzesebb szívből

Fölcsaptak a lángok, fegyvereket szültek.

Elszabadultak az indulatok, ropogott a rádió,

Majd dőlt a szobor és porában

Szürke tankok nyomultak.

Repültek a koktélok, robbantak a házak,

Egy gyerek fegyvert fogott, ki mellett

Még ott hevert összetört játéka.

Vele fiatal gépkatona ült szemben

A löveg sötét túloldalán.

Mindketten egy parancsot követtek,

Egyikük a szívét, másikuk a felettesét.

A vér szagára megőrült a nép,

Békés tüntetésből lett ocsmány csőcselék.

Embereket húztak fel villanypóznákra,

S ártatlanokat vittek le sötét pincébe,

Vallatás céljából, keresve az „elemeket”.

Ugyan ki áll a lavina elé, mikor már

Megindult lefelé a sima hegyoldalon?

Ködbe veszik már, kevesen vannak,

Kik emlékeznének: Mi az igazság?

Csak ők tudják, kik túlélték,

Hogyan kovácsolódtak össze idegen alakok

Jelszavakat, elveket kiáltva az utcán,

És mindez hogyan fulladt véres forradalomba.