Diákkonferenciával egybekötött versenyen vettek részt diákjaink

Ajánlom

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola 12. alkalommal rendezett természettudományos diákkonferenciát.A verseny célja volt, a diákok tudományos– és kutatómunkájának megalapozása.

A konferenciára 3 kategóriában lehetett pályamunkát beadni, bármely természettudományos tantárgyból, biológia, fizika, földrajz, kémia területén.

  1. Az első kategória: Vigyázz a tüdődre, vigyázz a szívedre!
  2. A második kategória:

Asztalon a tudomány:

  • kémkedik a kémikus,
  • főz a fizikus,
  • beszerez a biológus (tudatos vásárlás: GMO nélkül vagy vele, bio vagy vegyszeres, ősmagyar vagy nemesített?),
  • kóstol és elemez a földrajzos (Hogyan élnek-étkeznek mások)

 

  1. A harmadik kategória:

Természeti folyamat modellezése

Bármely biológiai, kémiai, természetföldrajzi és fizikai folyamat modelljének elkészítése, melyet a pályázó kipróbált és pályázatában bemutatja.

 

A versenyen diákjaink, két szekcióban mutathatták be pályamunkáikat, általános  és középiskolás kategóriában. Mindkét kategóriában 11 csapat volt. Színvonalas előadásokat tartottak egy-egy kísérletre, felmérésre építve.

Iskolánkból 6 csapat indult a versenyen, három csapat az általános iskolások kategóriájában, két csapat a középiskolások közül.

A két 7. F-es csapatunk  3. helyezett lett. Az egyik csapat: Ábel Réka Napsugár, Gácsi Kata és Kovács Réka.

A másik csapat: Szalkai –Szabó Zsombor és Tóth Máté. Szalkai-Szabó  Zsombor és Tóth Máté a közönségdíjat is megkapta kiemelkedő pályamunkájukkal.

A többi 4 csapat is méltóan képviselte iskolánkat és vívta ki a bírók elismerő szavait.

Felkészítő tanárok: Cseri Gáborné és Tábori Leventéné

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.