Csongrádi Batsányi János Gimnázium,

Megint kevesebben lettünk, kevesebben egy nagyszerű emberrel, egy kiváló tanáregyéniséggel, elment Erzsike néni is az örökkévalóságba.

1925. augusztus 8-án született Csongrádon, tanító családban. Sokan voltak testvérek.  Nagy szeretetben, szigorú erkölcsi rendben nevelték őket a szülők, akikről mindhalálig nagy szeretettel, tisztelettel beszélt, s példaként követte őket. A csongrádi Szent Imre Gimnáziumban magántanulóként tett érettségi vizsgát, majd a szülei kívánságára az orvosi egyetemre iratkozott. Egy év elvégzése után úgy látta, nem neki való ez a pálya, érdeklődése a történelem és a földrajz szakra irányította. Kiváló professzorait gyakran emlegette, élményeit sokszor megosztotta a beszélgetések során.

1951. augusztus 1-jétől tanított városunk gimnáziumában, történelmet és földrajzot, ekkor még ötödéves hallgató volt. Diplomáját 1952 augusztusában kapta meg, s változatlanul az iskolánk diákjait oktatta, nevelte a tőle megszokott magas normák szerint. Német szakra is beiratkozott, abból négy félévet végzett, letette az alapvizsgát, ami lehetővé tette, hogy németet is oktasson, amikor nem volt német szakos tanár a gimnáziumban. Sokoldalúságára, önképzésére, érdekelődésére jellemző, hogy 1956-tól kezdve a művészettörténet tanításával is megbízták. Állandóan fejlesztette magát, minden érdekelte.

Csodálatosan hímzett, a jeles magyar tájegységek hímzésmintáit mind ismerte, megtanulta, csodálatos terítőket, párnahuzatokat alkotott. Szobája valóságos néprajzi múzeum volt.

A város rendezvényein is mindig ott volt, vallotta, a rendezők, szervezők munkáját meg kell tisztelni a jelenléttel, s mindig nagyra értékelte a nemzeti ünnepek alkalmából bemutatott műsorokat. Őrá bizton lehetett számítani a Himnusz vagy a Szózat éneklésekor. A színházi előadásokat és hangversenyeket sem hagyta ki, s az irodalmi érdeklődése és műveltsége is igen széles volt.

A városért, a lakosokért nagy energiával dolgozott. Éveken át tanácstag, majd a rendszerváltás után a Kereszténydemokrata Párt jelöltjeként városi képviselő volt.  Mindenkinek segített elintézni az ügyeit, különösen szerette és törődött az idősekkel. Látogatta a betegeket, kedveskedett nekik süteménnyel, édességgel, s amire a legnagyobb szükségük volt, beszélgetett velük, meghallgatta őket. A város 1993-ban Pro Urbe-díjjal ismerte el közéleti tevékenységét.

Sajnos betegsége miatt a tanítást korán abban kellett hagynia, 1972 októberében meg kellet válnia a katedrától, szívműtét, gyógykezelések vártak rá. De soha nem hagyta el magát, betartva az orvosi utasításokat, folytatta tevékeny életét. Szeretett utazni. Amikor lehetősége volt rá, elment Erdélybe, Párizsba, Rómába, Athénbe, mindig gondosan felkészülve az útra. Boldog volt, hogy amit éveken át tanított, a valóságban is megtapasztalhatta.

Ragyogott, amikor családjáról beszélt. Büszke volt tanár fiára, menyére, a kiváló tudású unokákra. Büszke volt az eredményeikre, őrizte gyerekkori rajzaikat, felnőtt sikereiknek tárgyi bizonyítékait. Boldog volt, hogy van folytatás, hogy a tudás, a természetszeretet, a kultúra, az értékek megőrzése, továbbadása nekik is fontos.

Betegsége miatt 2009-ben nem tudta folytatni egyedül tevékeny, önálló életét, s fiához költözött Agárdra, ahol nagy szeretettel gondozták, ápolták. Betegsége egyre jobban legyőzte ezt az erős asszonyt, s 2012. december 26-án örökre eltávozott a földi világból. Aki olyan szerencsés volt, hogy ismerte őt, nagy tisztelettel emlékezik rá. Nyugodjék békében.