Cikkek
Batsányis fecsketábor
Iskolánk legfiatalabbjai, az 5.-esek a hivatalos tanévkezdés előtt négynapos táborban ismerkedhettek egymással és tanáraikkal Soltvadkerten. A tábort azzal a céllal szervezték a Batsányi tanárai, hogy az iskola új tanulói ráhangolódjanak a tanulásra, könnyebben közösséggé kovácsolódjanak. Az idei tábor első napján Kiskőrösön ismerkedhettek a diákok Petőfi életútjával, az elsők között látogathatták meg az interaktív János Vitéz Látogatóközpontot, ahol a korosztály érdeklődésének megfelelő digitális eszközökkel felszerelt labirintust járták végig. A soltvadkerti tó mellett a strandoláson, vízibiciklizésen kívül kalandpályán is kipróbálhatták magukat a gyerekek. A számháborúzás, fagyizások, közösségi játékok mellett ismereteiket is bővítették, megismerték a soltvadkerti tanösvény élővilágát, a foglalkozásokon angol nyelvi tudásukat is gyarapították. A tábor legnagyobb haszna mégis az, hogy az osztály tanulói olyan élményekkel gazdagodtak, amelyekkel bátrabban, nyitottabban léphettek be szeptember 1-jén a Batsányi nagyobb közösségébe. A tábor szervezője Leirerné Katona Ágnes, Leirer Tibor és Kissné Kocsis Marianna tanárnő volt.
EDÜ VOLT, EDÜ VAN, EDÜ LESZ!
Ezzel a gondolattal nyitotta meg kapuit a XXVII. Erkel Diák Ünnepek, Gyulán 2017. június 1-jén. Az országos kulturális – művészeti fesztiválon és versenyen 12 kategóriában 351 középiskolás mérettette meg magát június 1-4-ig az ország minden pontjáról (Pécsről, Nyíregyházáról, Esztergomból, Miskolcról, Tatabányáról, Gyuláról, Kiskunhalas, Karcagról, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Békéscsabáról, Szentesről és Csongrádról).
Iskolánkat Cseri Nóra 11/F és Sprok Lilla – Koscsó Fanni 10/F osztályos diákok képviselték, akik a korábbi években elért versenyeredményeik alapján érdemelték ki azt, hogy elutazzanak Gyulára.
Cseppfolyós nitrogénnel a fizika népszerűsítéséért
Március 30-án a járási matematika-fizika-technika munkaközösség iskolánkban tartotta továbbképzési napját. Ekkor került meghirdetésre az „Együtt kísérletezik a család” verseny.
Ennek az volt a lényege, hogy a diákoknak otthon, családi körben kellett természettudományos kísérleteket elvégezni és erről egy selfit, ill. egy rövid leírást, magyarázatot készíteni. A legtöbb kísérlet e-mailben beküldő általános iskolának Szabó László tanár úr felajánlott egy kísérletező délutánt.
Meghívó az iskola fennállásának 95. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre
A Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
tisztelettel és szeretettel meghívja Önt az iskola fennállásának 95. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre és a kapcsolódórendezvényekre.
A rendezvények kezdőnapja: 2015. november 13. (péntek)
AZ ÜNNEPSÉG RENDEZVÉNYEI
900 Hálaadó szentmise a Nagyboldogasszony templomban
Celebrál: Forgó Miklós, iskolánk volt diákja
1030 Ünnepi megnyitó
Helye: a kollégium tornaterme
Batsányi-emlékműsor
Előadja: az iskola irodalmi színpada
Ünnepi köszöntőt mondanak:
Farkas Sándor országgyűlési képviselő
Bedő Tamás Csongrád Város Polgármestere
Plesovszkiné Ujfaluczki Judit tankerületi igazgató
Kiss Attila intézményvezető
1400 Emlékezés az iskola volt tanáraira, dolgozóira, diákjaira:
Dr. Fehér Ede domborművét felavatja Pintér Lajos költő
Koszorúzás a helyi temetőben