Cikkek
A Testvériskolai kapcsolatok elnevezésű pályázat záró programja: Budapest
A mai nap cseppet sem volt átlagos. Reggel fogalmam sem volt, hogy ilyen jó napom lesz, és hogy ilyen sok élménnyel térhetek haza.
Harmadik alkalommal is elnyertük az SZTE TTIK Kutatóiskolája címet
Ha saját, egyedi robotot szeretnél, akkor alkatrészekből kell megépítened: készen kapható lánctalp, kerék, motor, mikrokontroller, kábelek, szenzorok, a robot külsejét meghatározó vázat akár 3D nyomtatóval is elkészítheted.
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatika Kara által meghirdetett felhívásra benyújtott sikeres pályázatunkkal a 2016/2017. tanévben erre készülünk majd.
Batsányis gólyák 2016-ban
Újévi koncertek Amerikában
2014 utolsó és 2015 első napjait Floridában, Sarasota városában tölthettük osztálytársammal, Tisza Dániellel.
Amerikai utazásunk célja táncfellépés volt, amely lehetőséget évek óta egy magyar férfi, Glatz Attila biztosítja egyesületünk több táncospárja számára.
A Salute to Vienna elnevezésű koncertsorozaton keringőket és polkát táncoltunk. A koncerteken 100 tagú zenekar játszott Johann Strauss műveiből, valamint énekesek és balett táncosok is szerepeltek a műsorban.
Hatalmas élmény volt 2000 fős közönség előtt táncolni, élő zenére.