Cikkek
FLL robotverseny, Kassa
A LegoRockers ismét nemzetközi mezőnyben bizonyította rátermettségét. A robotjátékban kiválóan szerepelt a csapat, sikerült a maximumot hozni, azaz teljesíteni 2,5 percen belül minden olyan feladatot amelyre a csapat és a robot felkészült. Ezzel a mezőnyben a 4. legjobb pontszámot érte el a LegoRockers.
A gyerekek a projektfeladat kapcsán arra keresték a választ, hogy milyen módszerekkel lehetne a folyóinkban sodródó műanyag palackokat kiemelni, és elszállítani a feldolgozó üzemekbe azért, hogy közvetlen környezetünk, de a tengerek és óceánok is kevésbé legyenek szennyezettek.
Finnországi kirándulás
Csongrád város testvérvárosában a finnországi Raisióban jártunk július elején egy középiskolás csoporttal melynek tagjai Solymosi Fanni, Varga Zita, Horváth Vanda, Forgó Erika, Horti Rebeka, Fekete Márkó, Pető Hajnalka, Sáfrány Anna, Bulla Eszter, (Batsányi János Gimnázium) illetve Varga Zsanett, Fűri Martin, Kiss Kornél (Mezőgazdasági iskola) voltak.
A finnországi úton már nem először vesznek részt csongrádi diákok, hiszen kétévente van lehetőség kiutazni és erősíteni a testvérvárosi kapcsolatot. A mostani utunk 5 napos volt, bár azt hiszem a sok-sok program, a finnek vendégszeretete és a kitűnő idő miatt többnek tűnt ez a pár nap.
Christmas is All Around verseny
2015. december elején iskolánkból két 5. osztályos csapat is benevezett a Christmas is All Around elnevezésű országos angol nyelvi versenyre, melynek célja az volt, hogy a résztvevő diákok jobban megismerjék az angol, amerikai, ausztrál karácsonyi szokásokat és az egyfordulós verseny folyamán csapatban egymást segítve és egyénileg is új ismeretekre tegyenek szert, bővítsék tudásukat és szókincsüket más kultúrák, szokások után kutatva.
Angol nyelvi vetélkedő a Batsányiban
Iskolánkban október 21-én került megrendezésre az angol nyelvi délután, melyre ebben az évben is a környék általános iskoláinak 7. és 8. osztályos tanulóit hívtuk meg.
Ebben a tanévben a Galli János Általános Iskolából 2 csapat fogadta el a meghívásunkat Sztanóné Magyar Zsuzsa és Nagy Erzsébet kollégák kíséretében. A Piroskavárosi Általános Iskola csapatát Kulikné Árgyelán Klára tanárnő kísérte el. Felgyőről is érkezett egy csapat, a László Gyula Általános Iskolából, dr.Fábián Tamás kolléga kíséretében. Szentesről Kovács Éva tanárnő hozott egy csapatot a Koszta József általános iskolából.
Tehetséggondozó Tábor- Soltvadkert 2013. június 8-12.
A Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola 2013. január 31-én beadta A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM ( NTP-KKT-12-B-P-07) keretében „A kisiskolák, valamint a 6 és 8 évfolyamos középiskolák tehetségsegítő programjai”kódú pályázatot. A „Batsányis Kis Természettudós”elnevezésű pályázat eredményeképpen 24 diák vehetett részt egy 5 napos tehetséggondozó táborban Soltvadkerten 900.000 Ft támogatással.
A pályázat célja volt hogy tanórán kívüli foglalkozások keretében bővíthessék diákjaink tudásukat a biológia és földrajz tudomány területén.