Cikkek
Két batsányis robotcsapat is a legjobbak között
A LegoRockers csapat tagjai, Horváth Chiara 9.f, Bori Nándor, Kiss Gergő, Pesti Konrád 8.f, Vig Dániel 7.f osztályos diákok összeszokott csapatként, hosszú, de eredményes felkészüléssel és jó versenytaktikával nyerték meg a versenyt. Így 2016. február 12-én Kassán Magyarországot képviselhetik a nemzetközi elődöntőben, ahol Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia csapatai mérkőznek meg egymással.
Csongrádi megemlékezés az aradi vértanúkról
2015. október 6-án iskolánk és a meghívott határon túli vendégek Csongrád Város Önkormányzatával és a Kossuth Szövetséggel együtt emlékeztek az aradi vértanúkra.
A Magyar Király dísztermében Losoncziné Szentandrási Erzsébet nyugalmazott gimnáziumi tanár, az esemény főszervezője köszöntötte a Magyarittabéről, Nagyváradról, Nagyszalontáról, Szabadkáról és Óbecséről érkezett vendégeket, majd Bedő Tamás polgármester méltatta az október 6-ai események jelentőségét. Kiss Ernő életútját Kuszli Angéla, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tanára mutatta be, majd Schweidel József pályáját idézte fel Miklenovics Aranka, a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület művészeti vezetője. A gimnázium végzős diákjai, Nagyistók Edit, Szabó Anett, Otrosinka Krisztián, Rácz Nándor, Ormos Petra, Sarusi-Kis Adél és Tóth Máté 1848/49 históriáját 5 képben jelenítették meg a Tűzmadár c. emlékműsorban, amelyet Kissné Kocsis Marianna tanárnő és Széll Gábor munkaközösség-vezető állított össze.
Mars látogatás
Május 22-én Csongrád-Bokroson, a Mars száraz állateledelt gyártó egységében jártunk. A látogatásra azokat a diákokat hívtuk, akik érdeklődnek a robotika és az automatizálás, az ehhez szükséges tervezési, építési feladatok, valamint az algoritmuskészítés és programfejlesztés iránt. Célunk az volt, hogy az automatizálás és robotika gyakorlati, termelési célú alkalmazását megismerjék.
Ismét Fit kid EB sikerek
Idén 13. alkalommal rendezték meg a Fit kid Európa Bajnokságot. Ezúttal a helyszín Benidorm, Spanyolország volt. A csongrádi válogatott csapat összefogva a hódmezővásárhelyi válogatott versenyzőkkel együtt indult el a 2500 km-s buszos kirándulásra. Két nap kimerítő utazás után azonban mindenki arca felderült, amikor megláthattuk ennek a csodálatos kisvárosnak a lenyűgöző felhőkarcolóit és minden nehézséget feledtető tengerpartját. Két nap pihenő után elérkezett a nagy nap. Hat ország legjobbjai mérték össze tudásukat. Végül meghozta eredményét a sok edzés, mert a következő szép eredmények születtek: Ötvös Fanni (6F) egyéni EB aranyérem, Bede Réka (7F) egyéni EB nyílt bajnokság aranyérem, Kása Viktória (11F) egyéni EB nyílt bajnokság bronzérem, Kozma Bettina (9A) egyéni EB nyílt bajnokság 4. helyezés. Csapatban is büszkék lehetünk a lányokra. Kozma Betti, Ötvös Fanni és Bede Réka triója ezüstérmes lett. Kása Viki duóban bronzérmet szerzett, nagycsapatban pedig aranyérmet. Bartók Anikó (12A), Cseh Roxána (12B), Forgó Anna (11A) és Kiss Laura kiscsapata 4. helyezést ért el. Végül, de nem utolsósorban még egy meglepetés. Kádas Kálmán, aki a lányok edzője, Dance Show kategóriában, csapatával aranyérmet szerzett a spanyolországi Európa Bajnokságon. Szép volt, mindenkinek gratulálunk!