Cikkek
Pályázat tanulmányi ösztöndíj elnyerésére
A Batsányi János Alapítvány Kuratóriuma a Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjai számára a 2017/2018-as tanévben pályázatot hirdet
tanulmányi ösztöndíj elnyerésére
Nemzetközi Scratch Konferencia
Iskolánk két pedagógusa, Giliczéné László Kókai Mária és Gilicze Tamás előadóként vehetett részt egy tanároknak, oktatóknak, szülőknek rendezett nemzetközi konferencián. A szervezők több évvel ezelőtt olyan konferenciát álmodtak meg, amely inspirál és motivál, hogy életkortól függetlenül, minél többen, el tudjanak kezdeni programozni a Scratch programnyelv segítségével.
Sudoku Bajnokság 2016-2017 – DÖNTŐ
2017. március 25-én (szombaton) rendezzük a Sudoku Bajnokság döntőjét a csongrádi Batsányi János Gimnáziumban.
Itt is szeretnénk felhívni az iskolák figyelmét arra, hogy március 20-ig szíveskedjenek elküldeni kategóriánként a döntőn ténylegesen résztvevő diákok létszámát Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
Menetrend:
- Regisztráció: 9-10 óráig
- Verseny lebonyolítása: 10-11 óráig
- Eredményhirdetés: kb. fél 12-től
A döntőbe jutottak névsora itt megtalálható. Sok szeretettel várunk minden kedves résztvevőt és hozzátartozót!
Diáknap

72 batsányis diák vett részt az ECL országos nyelvi versenyén
Iskolánk diákjai első alakalommal neveztek be a a Nyelvtudással az Egységes Európáért Alapítvány által meghirdetésre került Országos Nyelvi Versenyre, az országban is kimagasló 72 fős létszámmal.