IV. Csongrádi TeTuDoD Komplex Természettudományos Tanulókísérleti Verseny
Iskolánk negyedik alkalommal hirdette meg Komplex Természettudományos Tanulókísérleti Versenyét 8. évfolyamos általános iskolás diákok négy fős csapatai számára. A verseny célja, a tehetséges, természettudományok iránt fokozottan érdeklődő diákok számára lehetőséget biztosítani tudásuk, kreativitásuk összemérésére.
A versenyre hat csapat jelentkezett: Felgyői László Gyula Általános (Arany Málna), Galli János Általános Iskola (ZenÉszek és az EZ@ csapatok), Kiss Bálint Református Általános Iskola (Kissb), Bokrosi Általános Iskola (Sithek) és a Gróf Széchenyi István Általános Iskola (Kísérletezők).
A konkrét feladatokat a diákok a helyszínen ismerték meg, amelyeket Törökné Török Ildikó, Szabó László, Gilicze Tamás és Tábori Levente szaktanárok állítottak össze. A versenyen kitűzött feladatok az alábbi témakörökre épültek:
- Biológiából a Csontos halak külső és belső testfelépítése, mozgása, légzése, anyagszállítása, szaporodása volt a téma. A diákoknak a megfigyelés során többek között saját metszetet kellett készíteniük, mikroszkópot is kellett használniuk.
- Fizikából hőtani méréseket végeztek, halmazállapot-változásokat figyeltek meg, égéshőt határoztak meg. A sikeres teljesítéshez a diákoknak egyaránt szükségük volt a hagyományos és számítógépes módszerekben szerzett jártasságukra is.
- Kémiából ismeretlen anyagokat kellett meghatározni, az alábbi kérdésre keresték a választ: "Mi van a pohárban?". Az ismeretlenekről és a reagensekről a versenyzők leírást kaptak a verseny kezdetekor. A feladat lényege a módszer kidolgozásában, valamint a tapasztalatok és a leírások logikai összekapcsolásában volt. A feladatot nehezítette, hogy a reagensek mennyisége behatárolt volt.
A verseny ideje alatt a csapatokat kísérő tanárok számára műhelybeszélgetést szerveztünk, ahol a természetudományos oktatást segítő online lehetőségről a Csibésztúra weboldal mentori lehetőségeiről kaptak tájékoztatást.
Amíg a zsűri a versenymunkákat értékelte, addig a versenyzőknek és kísérőiknek batsányis diákok olyan bemutatói következtek, amellyel valamely természettudományos versenyen pályázaton indultak.
Először a robotversenyzők, Barta Ádám, Kiss Dávid, Kiss Máté, Kozma Levente (8.f) a vízhez kapcsolódó projektötletét és a versenyrobot működését ismertették.
Majd "Mutatós kísérletek"-et láthattak Mucsi István és Illés Bálint 9.a osztályos matematika-fizika tagozatos diákoktól, ezután Felföldi Gábor 10. a osztályos, szintén matematika-fizika tagozatos tanuló Bernoulli törvényével kapcsolatos kísérleteket végzett. Mindhárman az országos Vermes Miklós kísérletező versenyen értek el sikereket.
A diákelőadásokat Petrity Luca 12. évfolyamos gimnazista "Így készültem a Természet Világa esszépályázataira" című beszámolója zárta, amelyben tavalyi nyertes és idei, még elbírálás alatt áló pályaműveit ismertette.
A tanulókísérleti versenyben résztvevő minden csapat nagyon szépen teljesített, tartalmasan telt mindenki számára a délelőtt. A versenyben részt vevő diákok oklevelet és tárgyjutalmat kaptak.
Az összesített eredmény alapján a verseny helyezettjei:
- Kissb (Csatlós Vencel, Füri Laura, Vivien Jancsovics, Dóra Rácz Huba)
- Kísérletezők (Benedek Roland, Krémusz László, Oláh Lotti, Molnár Márk)
- Arany málna (Bálint Tibor, Bálint Tamás, Harmai Evelin, Szalkai Szabó Gergő)
A versenyen készült képek a galériában megtekinthetők (megnyitó, verseny, diák-előadások, eredményhirdetés).
Minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak is gratulálunk!