Cikkek
FIRST® LEGO® League Open Invitational Central Europe 2018
2018. május 16-19. között Magyarországon rendezték a First Lego League Nemzetközi Robotverseny nyílt világfesztiválját, ahova a világ több, mint 40 országából érkeztek a legjobb versenyző csapatok, szám szerint 68 csapat. Iskolánkat, városunkat és Magyarországot a batsányis LegoKockák: Barta Ádám, Kiss Dávid, Kiss Máté, Kozma Levente 8.f, Varga Bence, Tóth Máté 7. f osztályos diákok képviselték. Négy szenior korú versenyzőnk: Bori Nándor, Horváth Chiara, Kiss Gergő, Pesti Konrád, 10. és 11.f osztályosok a 130 főből álló nemzetközi önkéntes csapat tagjaként segítették a négynapos rendezvény lebonyolítást. A versenyzőket felkészítette és a versenyre kísérte: Gilicze Tamás tanár úr és Giliczéné László Kókai Mária tanárnő.
Megyei Sudoku Bajnokság –DÖNTŐ 2018
2018. április 7-én rendeztük meg a SUDOKU BAJNOKSÁG döntőjét. Már reggel 9 órától számos programmal vártuk a hozzánk érkező diákokat és kísérőiket.
„DARULESEN” a Csongrádi Batsányi János Gimnázium diákjai

Anya Te tudod, Apa Te Tudod
Anya Te tudod, Apa Te tudod című rendezvényünk március 9-i foglalkozásán kisgyermekek és szüleik, nagyszüleik érkeztek együtt laboratóriumi kísérleteket végezni. Törökné Török Ildikó tanárnővel fontos érzékszervünkről az emberi szemről tudhatnak meg többet az érdeklődők. Hogyan épül fel az emberi szem? Mit vizsgál a szemorvos, miért kell hordani a szemüveget? Játékos kísérlettel az emberi szem optikai modellezése zárta ezt a foglalkozást. Szabóné Sinkó Tünde tanárnővel a tavasz elejénaktuális témáról, a vitaminokról tudhatunk meg többet. Az elvégzett kísérletek során természetes és mesterséges vitaminforrások kerülnek vizsgálat alá.
Fotók a galériában elérhetők.
Tájékoztató az iskolai hit- és erkölcstan oktatást vállaló bevett egyházakról és elérhetőségeikről
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy intézményünkben a 2017/2018. tanévben az iskolai hit- és erkölcstan oktatást vállaló bevett egyházak és elérhetőségeik: