Cikkek
Egész napos logikai kaland a Gellért-hegyen
A Matematika Összeköt Egyesület idén tizedik alkalommal rendezte meg május 14-én vasárnap a Gellért-hegyen a Medve Szabadtéri Matekversenyt, amelyen az 5-12. évfolyamos diákok, valamint tanárok, és vállalkozó kedvű felnőttek is indulhatnak. Iskolánk tanulóival hatodszor vettünk részt ezen a rendezvényen.
A versenysorozat a fesztiválok hangulatát kombinálja a tanulmányi versenyekével, és igazi közösségi élménnyé varázsolja a matematika és a logika világát.
Mindig hinned kell önmagadban! - Triatlon aranyjelvények
A 2017-es év a csongrádi Idegenforgalmi SE egyik legeredményesebb szezonja volt. Mindamellett, hogy az őszi Duatlon Diákolimpiát a serdűlő lányok egyéniben és csapatban is megnyerték, egyenletesen jó éves sportteljesítménye alapján az egyesület öt utánpótlás korosztályú versenyzője kapott elismerést. Közülük hárman jelenleg is a BJG-be járnak, a legidősebb, Nyéki Péter 2016-ban ballagott el innen, a legfiatalabb, Radics Milán pedig még általános iskolás (NBA). A gálán a Batsányi János Gimnázium egykori testnevelőjével, Pászti Edit tanárnővel is találkozhattunk, akit két számban is a színpadra szólítottak.
BME nyitott laborok napja
2016. november 11-én iskolánk közel 20 tanulója részt vett a BME-VIK és a ProProgressio Alapítvány nyitott laborok elnevezésű rendezvényén. Erre a programra azok az iskolák kaptak meghívást, ahol kiemelt figyelmet fordítanak az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozásra.
Rendkívüli felvételi eljárás
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 43. § (2) bekezdése szerint 2016. május 2-13. között a Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban rendkívüli felvételi eljárást írok ki, az alábbi tanulmányi területek és betölthető férőhelyek megadásával.
Csongrád, 2016. április 26.
Tisztelettel:
Kiss Attila
intézményvezető
Kísérletek kavalkádja
November 12-én ismét megrendezték a Kísérletek Kavalkádját. A Szent-Györgyi Albert Agóra és a Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium ezen a szombat délelőtt a családokat természettudományos kalandozásra hívta. Erre a rendezvényre a Dél-Alföldöm működő Öveges Laborokat is meghívták. A Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban működő diáklaboratóriumot Szabó László tanár úr és két 11. évfolyamos matematika-fizika tagozatos diák, Szabó Judit és Szili Dorina képviselte.
A rendezvény célja, hogy az ide érkező családok átélhessék a kísérletezés és a felfedezés élményét.