Cikkek
Siker a biológia tanulmányi versenyen
Idén 10. alkalommal rendezték meg a Mozaik Internetes Tanulmányi Versenyt, mely már nemzetközivé lépett elő; hiszen határainkon túlról is jelentkezhettek 10 kategóriában az általános- és középiskolás diákok. Taricska Blanka 10. F osztályos tanuló rendszeresen részt vesz ezen a versenyen, ahol a legjobbak között végez, mint ebben az évben is.
Így írt a versenyről:” Ezen a színvonalas versenyen egyik kedvenc tantárgyamat, a biológiát választottam, ahol 72 induló közül a második helyen végeztem, csupán egyetlen ponttal maradtam le a dobogó legfelső fokáról.
Digitális témahét a generációk jegyében
A technológia, az egymástól való tanulás, a tudásmegosztás volt a legfontosabb és az, hogy a gyerekek örömüket leljék a fejlesztésben.
A digitális témahéten olyan programokat kínáltunk a diákoknak, amely során az informatikát kicsit más oldalról láttatjuk meg, mint amit megszoktak. Előadások, műhelyfoglalkozások nyújtottak tájékozódási lehetőséget az IT szakmák iránt érdeklődők. A robottechnikaterem foglalkozásain többszöröen is "a generációkról" és együttműködéseikről szólt e hét.
A magyar űrhajózás története
Március 16-án a Felgyői László Gyula Általános Iskolába várták az űrkutatás iránt érdeklődőket, az iskolánkat képviselők közül két diákunk, Szabó Judit és Megyeri Edit is leírta élményeit:
VIII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium adott otthont az április 22-én megrendezett országos versenynek, ahol diákjaink 4.és12, helyezést értek el.
Újdonság a Batsányiban az mBot robot
12 éve működik aktív robotika műhely a Batsányiban, kezdetben csak Lego Mindstorm's robotokkal (RCX, NXT, NXT2,EV3) foglalkoztunk, majd 2016-ban már saját tervezésű és készítésű robottal vettünk részt a RoboCup versenyen. A nemzetközi példákat látva rájöttünk, hogy szükség van egy olyan szerkezetre, ami átvezeti a téma iránt érdeklődő kreatív diákokat azon a hosszú fejlődési úton, ami a teljesen zárt műanyag burkolatú Lego robottól a saját készítésű nyáklapra épülő 3D nyomtatott robotig vezet.