Cikkek
Humán verseny a Batsányiban
2016. november 15-én sikerrel zajlott az általános iskolások számára meghirdetett humán tanulmányi verseny a Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumban. A résztvevők tájékoztatást kaptak a humán tagozaton folyó oktatás sajátosságairól, az iskola hagyományápoló munkájáról és a tagozaton választható tantárgyak szépségeiről is.
Opera Kalandozás Budapesten
2015. május 13-án Budapestre utaztunk fel, hogy megnézzük Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból c. operáját a nemrégen felújított Erkel Színházban.
Az Opera Kaland program jegyében iskolánk diákjai és tanárai már 4. alkalommal vesznek részt színházi előadáson és a korábbi évekhez hasonlóan most is színvonalas előadás részesei lehettünk. Volt olyan diák, aki életében először vett részt ilyen nagyszabású rendezvényen, mivel a mostani utunk alkalmával batsányis diákok mellett a másik tagintézményből (Sághy Mihály Faipari Iskola) is voltak érdeklődő diákok, akik számára különleges volt a 2400 főt befogadó színházban végighallgatni Mozart művét.
Ezüst minősítés a Csongrád Megyei Bicinium Éneklési Versenyen
2017. február 10-én, Szegeden rendezték meg a 45. jubileumi énekversenyt, melyen két Batsányis diák – Hekkel Zita és Kis Orsolya 5.f osztályos tanuló Ezüst minősítést szerzett az 5-6. osztályos általános iskolások kategóriájában. A megyei verseny helyszíne a Szent – Györgyi Albert Agóra volt, ahova 150 diák érkezett 6 városból és 19 iskolából.
Angol nyelvi vetélkedő a Batsányiban
Október 17-én iskolánkban ismét megrendezésre került az angol nyelvi vetélkedő, melyet ebben az évben is a környékbeli általános iskolák 7-8. osztályosai számára hirdettünk meg.
A szentesi Koszta József általános Iskolából két csapat jelentkezett, Kovács Éva kolléganő kíséretében, a csongrádi Galli János Általános Iskola egy csapattal képviseltette magát, őket Sztanóné Magyar Zsuzsa tanárnő kísérte el. A csongrádi Piroskavárosi Általános Iskola egy csapattal érkezett Sütő Zsuzsa kolléganő kíséretében, a felgyői László Gyula Általános iskolából Dr.Fábián Tamás kolléga hozott egy csapatot.
Batsányis törzsek kalandoztak Ópusztaszeren
2015. április második felében csaknem száz, 9-11. évfolyamos diák vehetett részt egy tanulmányi kiránduláson az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A batsányisok a magyar kalandozások korának legjelentősebb hadi eseményeit és a nomád életmód jellegzetességeit megismerve egy interaktív hadtörténeti szoftvert próbálhattak ki a pályázat keretében.