Cikkek
Könyv-és könyvtárhasználati vetélkedő
2016. nov. 28-án 19. alkalommal került megrendezésre a szentesi Városi Könyvtárban.
A korábbi évekhez hasonlóan kétfős középiskolás csapatok jelentkezhettek, akik három feladattípusban mérhették össze tudásukat.
Tehetség Roadshow: Tehetséggondozási Interaktív Fórum
A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése.
E program keretében az Új Nemzedék Központ, mint a kormányzati ifjúságpolitika, tehetségfejlesztési célkitűzések egyik kiemelt megvalósító szerve egy országos ismeretterjesztő rendezvénysorozatot indít útjára Tehetség Roadshow néven.
A rendezvénysorozat elsődleges célja, hogy a tehetséges fiatalok, szüleik, családtagjaik, pedagógusok és a tehetséggondozó szakemberek tapasztalat cseréjének színtere legyen.
FLL verseny a Science NO Fiction 2.0 Tudományfesztiválon
Legfiatalabb robotfejlesztőink a First Lego League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat kelet-európai elődöntőjén vettek részt, amelyen hat országból (Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Oroszország és Magyarország) 27 középiskolás csapat, 270 versenyzője mérte össze tudását. A versenyt Debrecenben a Kölcsey Központban a Science NO Fiction 2.0 Tudományfesztivál hétvégéjén rendezték.
Epam eKids porgram a Batsányiban
Iskolánk az Epam Systemmel együttműködve napjaink technológiájához kapcsolódó előadásokat és gyakorlatokat szervez az IT iránt érdeklődő diákok számára.
Az "életkorfüggetlen" témák előadói olyan fiatal Epam munkatársak, akik éppen az adott területen nemzetközi projektekben dolgoznak, így naprakész, hiteles információkat tudnak nyújtani a témáról. Mobil applikációk, ismerkedés az android rendszerekkel címmel 2016. október 26-án Horváth Martina tartott előadást
Batsányisok a magyarittabei Kossuth-szobor nyomában
Magyarittabe egy zömében magyar lakosságú falu a Vajdaságban, Szerbia északi részén, lakóita 18. század végén odatelepített Békés megyei református magyarok utódai alkotják.Losoncziné Szentandrási Erzsébet, iskolánk nyugalmazott tanára 1998-ban kirándulást szervezett az itteni magyar közösséghez, egy évvel később pedig Marton Károly, a helyi református lelkész látogatott Csongrádra, hogy részt vegyen a gimnázium falára kerülő 1848/49-es emléktábla felavatásán.
Ezt a régi kapcsolatot erősítettük meg 2015. április 26-án, amikor Sági Péter Pál, Bodor Ivett, Székely Antónia Réka és Vígvári Tímea 6.F-es diákok Losoncziné Szentandrási Erzsébet, Kiss Attila intézményvezető, Cseri Gábor alpolgármester és Széll Gábor munkaközösség-vezető kíséretében Magyarittabéra látogattak.