Győzelem Dublinban
Idén is megmérette magát a Fit Kid-es csapat a XV. Európa Bajnokságon, ezúttal Írország fővárosában, Dublinban. Csongrádot három Batsányis diák, valamint egy volt BJG-s tanulónk képviselte, igen nagy sikerrel.
Öveges Tanár Úr utódai
Öveges Tanár Úr utódai – fizikai kísérletek nem csak tudósoknak
Az Ericsson Magyarország – az ország legnagyobb telekommunikációs és informatikai kutatással, szoftver és hardverfejlesztéssel foglalkozó vállalata – 2017. szeptember 29-én immáron hetedik alkalommal nyitotta meg a Kutatók Éjszakáján K+F Központjának kapuit és engedett bepillantást az ott folyó munkába.
Országos bajnok elsősegélynyújtók
Első helyen végzett az idei Országos Elsősegély-ismereti Verseny döntőjében Budapesten a Giricz Anna (Csongrádi Batsányi János Gimn., 12.f), Boták Etelka (Boros Sámuel Szakgimn., Szentes, 12.b) és Komár Noémi (Boros Sámuel Szakgimn., Szentes, 9.c) alkotta csapat.
Az elmúlt 6 év szakmai sikerének tekinti ezt az eredményt Anna, aki a helyi Gimnázium végzős kitűnő tanulójaként, a Batsányi Alapítvány díjazottjaként évek óta nemcsak neves versenyek, hanem egészségügyi napok, „Dokudrámák” stb. szervezésében, lebonyolításában is aktívan részt vesz. Sőt, nem egy „éles” helyzetben: a Fő utcán epilepsziás rohamot kapott, kritikus állapotba került felnőttön, táborokban, rendezvényeken is segítve bizonyította rátermettségét - bár szerénysége miatt nem szereti, ha ezekről túl sok említés történik…
Év végi eredmények az országos és nemzetközi angol nyelvi versenyeken
A 2016-17-es évben is több kategóriában vettek részt diákjaink többfordulós angol nyelvi versenyeken. Iskolánkat a következő diákok képviselték a versenyeken:
6/F: Badó Csaba, Seres Alexa, Makó Dorina, Sarusi- Kis Linda, Taricska Bálint, Kornyik Vivien.
8/F: Dobai Jázmin, Tábori Lilla, Vigvári Tímea, Sági Péter Pál, Palásti Patrik, Héjja István.
EDÜ VOLT, EDÜ VAN, EDÜ LESZ!
Ezzel a gondolattal nyitotta meg kapuit a XXVII. Erkel Diák Ünnepek, Gyulán 2017. június 1-jén. Az országos kulturális – művészeti fesztiválon és versenyen 12 kategóriában 351 középiskolás mérettette meg magát június 1-4-ig az ország minden pontjáról (Pécsről, Nyíregyházáról, Esztergomból, Miskolcról, Tatabányáról, Gyuláról, Kiskunhalas, Karcagról, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Békéscsabáról, Szentesről és Csongrádról).
Iskolánkat Cseri Nóra 11/F és Sprok Lilla – Koscsó Fanni 10/F osztályos diákok képviselték, akik a korábbi években elért versenyeredményeik alapján érdemelték ki azt, hogy elutazzanak Gyulára.
További cikkeink...
- Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat ismét „A legszakszerűbb kísérlet” díjjal ismerte el intézményünk „A fizika mindenkié 3.0” rendezvényét
- Nemzetközi vízilabda torna
- Batsányis diák is díjazottja volt az idei Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaversenynek
- Sikeresen szerepeltek diákjaink a Szegedi Regionális Konstrukciós Csapatversenyen