Országos Szorobánverseny

2017. május 6-án rendezték meg Budapesten a Kertvárosi Iskolában a XXII. Országos Szorobánversenyt. Ezen a versenyen a márciusban megrendezett területi versenyek legjobbjai mérhették össze tudásukat. Iskolánkból Papp Csongor 5. f osztályos tanuló a Szolnokon  megrendezett területin, az 5. osztályosok kategóriájában I. helyezettként jutott tovább az országos versenyre, ahol II. helyezést ért el.

Gratulálunk Csongornak! 

Siker a biológia tanulmányi versenyen

Idén 10. alkalommal rendezték meg a Mozaik Internetes Tanulmányi Versenyt, mely már nemzetközivé lépett elő; hiszen határainkon túlról is jelentkezhettek 10 kategóriában az általános- és középiskolás diákok. Taricska Blanka 10. F osztályos tanuló rendszeresen részt vesz ezen a versenyen, ahol a legjobbak között végez, mint ebben az évben is.

Így írt a versenyről:” Ezen a színvonalas versenyen egyik kedvenc tantárgyamat, a biológiát választottam, ahol 72 induló közül a második helyen végeztem, csupán egyetlen ponttal maradtam le a dobogó legfelső fokáról.

Bővebben...

VIII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny

A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium adott otthont az április 22-én megrendezett országos versenynek, ahol diákjaink 4.és12, helyezést értek el.

Bővebben...

Győzelem ókortörténetből

2017. április 29-én negyedik alkalommal rendezték meg a Szegedi Tudományegyetem BTK Ókortörténeti Tanszékén az Alföldy Géza Ókortörténeti Versenyt, amelyen a 10.B humán osztályos diákjai kiválóan szerepeltek: Gaál Tamara, Kurucz Katalin, Szalánczy Eszter és Tóth Renáta csapata az 1. helyet szerezte meg, Drozdik Ádám, Gémes Kármen, Palásti Ildikó és Rosta Dávid csapata pedig a 3. helyen végzett, felkészítő tanáruk Széll Gábor volt.

Bővebben...

Újra szép siker a biológia OKTV döntőjében

Héjja Rebeka 12. F osztályos tanuló az idei évben is bejutott az ország legrangosabb versenyébe az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek döntőjébe biológiából. Az első forduló 2016 novemberében iskolánkban zajlott, melyen Rebeka az előző évhez hasonlóan kiemelkedő eredményt ért el, hiszen országos elsőként jutott a második fordulóba.  Az országos döntőt megelőzte a megyei forduló 2017 februárjában, melyen országosan 199 fő vett részt. A megyei megmérettetésen az ország első 47 legjobbja közé jutott, mely alapján meghívást kapott az országos döntőbe. A döntőben a magas szintű elmélet gyakorlati tudását versenyeztették. Az országos döntőn olyan rangos iskolák tanulóival vetélkedett, akik tagozatos képzésben heti 5-6 órában tanulják a biológiát. 

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.