Cikkek
Diákkonferenciával egybekötött versenyen vettek részt diákjaink
A Németh László Gimnázium, Általános Iskola 12. alkalommal rendezett természettudományos diákkonferenciát.A verseny célja volt, a diákok tudományos– és kutatómunkájának megalapozása.
A konferenciára 3 kategóriában lehetett pályamunkát beadni, bármely természettudományos tantárgyból, biológia, fizika, földrajz, kémia területén.
NYELVI KONFERENCIA A BJG-BEN
2018. április 12-én került megrendezésre, a már hagyományosnak számító Nyelvi konferencia a Batsányiban. Minden évben egy megadott témán belül.az intézményünkben tanított nyelvek bármelyikén, de főleg angol és német nyelven tartanak tanulóink kiselőadásokat a témához kapcsolódóan.
Idén a konferencia meghirdetett témaköre a „Digitális világ”volt.
BJG sítábor 2018.
Ebben a tanévben február elején iskolánk 80 fős csapata síelni volt az ausztriai Gerlitzenben, ahol négy napot síelhettek, snowboardozhattak az erre vállalkozó diákok. Iskolánk legfiatalabbjai és a tapasztalt síelők is egyaránt jól érezték magukat a sítáborban.
Tájékoztató az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséhez kapcsolódó kijelölt napról
Tisztelt Szülők!
Tisztelt Bevett Egyházak!
Tájékoztatom Önöket, hogy intézményünk esetében az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséhez kapcsolódó tájékoztatók kijelölt időpontjai és helyszínei:
Nyugdíjas pedagógusok a diáklaboratóriumban
Február 14-én a csongrádi nyugdíjas pedagógusok egy csoportja érkezett két rövid "tanulókísérleti" foglalkozásra a laboratóriumba.
Szabóné Sinkó Tünde tanárnővel az élelmiszerek C vitamin tartalmát vizsgálták meg, Tábori Levente tanár úr iránymutatásával a háztartási vegyszerek, hipo és sósav összehasonlítására végeztek kémia gyakorlatokat.
A jóhangulatú foglalkozások fotói a gimnázium közösségi oldalán is elérhetőek.