Cikkek
Ezer látogató a csongrádi Anne Frank-kiállításon
Nagy sikerrel zárult a Batsányi-gimnáziumban rendezett Anne Frank – Történelem a mának c. vándorkiállítás, amelyet 2015. március 10-27. között csaknem ezer látogató tekintett meg diák tárlatvezetőink segítségével.
A Batsányiban már hagyománya van annak, hogy nagy hangsúllyal ápoljuk a holokauszt áldozatainak emlékét, különösen azért, hogy az ehhez hasonló tragédiák soha többé ne ismétlődhessenek meg. Jól illeszkedik ebbe a sorba az Anne Frank-kiállítás, amely az amszterdami Anne Frank House-zal és a budapesti Zachor Alapítvánnyal együttműködve valósult meg. Ez a kiállítás 1997 óta járja a világot, eddig több mint 14 millióan látták, Csongrádon most volt látható először.
A Festival d’Italiano lelkesítő ereje
Az évente megrendezésre kerülő, nagy hagyományokkal rendelkező olasz nyelvet tanuló középiskolás diákok sokszínű nyelvészeti és művészeti versenyét, a „Festival d’Italiano”-t ebben az évben a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola rendezte meg, március 27. és 28.-án. Két napra ismét találkozhatott az olasz nyelvet és kultúrát, szeretők jókedvű tábora. Mintegy 800-an, diákok, tanárok eljöttünk Szegedre versenyezni, találkozni, beszélgetni, kikapcsolódni. Egyszóval fesztiválozni.
Czárán Gyula útján, októberben
Három napos romániai kiránduláson vett részt a 10.f és 11.c osztály tanulóinak egy csoportja. Első napunkon Nagyváradot látogattuk meg, ahol egy feladatlap kitöltése közben megismerkedtünk a város nevezetességeivel. Utána szabadidős program következett, amit legtöbben a sétálóutcán töltöttek vásárolgatással, nézelődéssel. Estefelé megérkeztünk biharfüredi szállásunkra. A vacsorát „römiparti” és beszélgetés követte, így a két osztály már első este megtalálta a közös hangot. Másnap a program túrázás volt, ahol két útvonal közül lehetett választani. A csoport egyik fele egy rövidebb túrán vett részt, míg a másik egy 15 km-es hosszabbon. Ám a Bihar-hegység szépségei mindenkinek csodás látványt nyújtottak. Utolsó napunkon a Mézgedi-barlangban jártunk, ahol szebbnél szebb cseppköveket csodálhattunk meg. Utunkat Magyarremetén zártuk, ahol az Árpád-kori templomot tekintettük meg.
Nyelvi konferencia
Iskolánkban 2015. április 1-jén a Diáknapon tartottuk meg a hagyományosan évente megrendezésre kerülő nyelvi délelőttöt, melyen német angol és olasz nyelvi előadásokat hallgathattunk diákjaink előadásában.
Az angol nyelvi szekcióban 11 előadásra került sor. Az előadások témái változatosak voltak, mégis mindegyikben volt egy közös jellemző, mégpedig az, hogy minden téma a Világörökség épületeit, nevezetességeit, természeti és kulturális kincseit hivatott bemutatni.
Öt csapat a Batsányiból
A Kecskeméti Robotprogramozó Országos Csapatversenyen a LegoKockák csapat -Bartha Ádám, Kiss Dávid és Kiss Máté (5.f)- a harmadik helyen végzett, így ők képviselhetik iskolánkat április 25-én Sopronban az országos döntőben.
A verseny jelentkezőszáma alapján az ország legnagyobb létszámot megmozgató robotversenyévé nőtte ki magát a rendezvény. Több mint 80 csapat nevezett az ország 32 városából, mintegy 200 diák és 30 felkészítő tanár közreműködésével.
A verseny képei a galériában, az elért pontszámok és hivatalos eredménylista a Bányai Júlia Gimnázium honlapján,
A csongrádi Batsányi János Gimnázium robotosainak eredményei:
II. kategóriában (6. osztályosok) Forgó László és Bartók György 6., Vig Dániel, Pálinkó Péter, Sági Pál 11. helyezett lett.
A III kategória (7-8. osztályosok) Erhardt Béla, Kovács Márton, Pászti-Tóth Bertalan 6. helyezés, Bori Nándor, Kiss Gergő, Pesti Konrád 7. helyezést értek el.
Felkészítőik: Bálint Karola, Giliczéné László Kókai Mária, és Gilicze Tamás