Cikkek
Dr. Vekerdy Sándor előadása kitartásról, emberségről
2012. november 26-án dr. Vekerdy Sándor nyugalmazott kardiológus főorvos, Csongrád Város díszpolgára, a Szent Imre Cserkészcsapat parancsnoka volt a gimnázium vendége. A pokol tornácán című előadáson a kistarcsai tábor működéséről és az 1950-es évek meghurcoltatásairól hallhatott érdekes és hiteles beszámolót a közönség a Szent Imre teremben, választ kapva olyan kérdésekre, hogy Doktor Úr miért választotta az orvosi hivatást, hogyan zajlott az 1957-es letartóztatás, mi volt a táborban a feladata, és mi adott erőt a nehézségek elviseléséhez. Vekerdy Sándor helytállása, kitartása, hivatásához és elveihez való ragaszkodása példát mutathat mindannyiunk számára.
(Írta: Korom Eszter)
Robot Kupa első helyezés
Az ország négy megyéjéből 17 csapat érkezett a Nyíregyházi Főiskolára, hogy akár több területen is bemutassa a versenyre fejlesztett robotot és az azt működtető programot. Iskolánk LegoRockers csapata a Rescue B kategóriában, secondary korosztályban indult, és versenytársai közül a legjobban oldotta meg az itt kitűzött feladatot. Ebben a versenyszámban egy katasztrófahelyzetet szimuláló helyzetben kell jól teljesíteni.
Humán verseny a Batsányiban
2012. november 21-én sikerrel zajlott az irodalom és a történelem iránt érdeklődő általános iskolások számára rendezett Humán verseny a Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskolában. A résztvevők tájékoztatást kaphattak a humán tagozaton folyó oktatás sajátosságairól, a batsányis diákok pedig bemutatták az iskola épületét a leendő kilencedikeseknek. Irodalomból Nógrádi Gábor Gyerekrablás a Palánk utcában című regénye köré épültek a versenyszámok.
Ifjúsági Gó Európa-bajnokság
A verseny csütörtöktől vasárnapig tartott.
Nyelvi Vetélkedők Általános Iskolásoknak
A Batsányi János Gimnázium idegennyelvi munkaközössége idén is megrendezte az általános iskolásoknak az angol- ill. a német vetélkedőt. A németeseknek az idén Bajorország és München volt a téma, amiből egy prezentációt készítettek tetszőleges technikával. Volt powerpoint bemutató, írásvetítős előadás és kollázs-technika, sőt térbeli ábrázolása is München városának. Az ötletek kifogyhatatlanok voltak. Az egyes csapatok bemutató előadása között kapták a diákok az itteni feladatokat. Volt képfelismerés, történelmi kérdések, bajor szavak felismerése, filmrészlet megértése, valamint villámkérdések, amelyek számos témakört érintettek.