Cikkek
Határtalanul 2014
Osztályunk, a 7.f osztály a "Határtalanul" pályázat keretében 2014. május 13-16. között kiránduláson vehetett részt, melynek választott úti célja Románia, azon belül Bihar megye volt.
Első napon, miután átkeltünk a határon, Nagyváradra utaztunk, ahol megnéztük a Szent László Bazilikát. Ezután az osztály három csoportra oszlott. Tábori Leventéné osztályfőnökünknek, Domokos Katalin tanárnőnek, és Kisteleki Klárika néninek is jutott egy-egy csoport. Kaptunk Nagyvárad látványosságairól szóló feladatsort és egy-egy térképet, melynek segítségével felkerestük a nevezetességeket és megválaszolhattuk a kapott kérdéseket. A városnézés után a Nagyváradi várat is megnéztük, majd továbbutaztunk a szálláshelyünkre, Biharfüredre.
A Föld órája
2007 óta minden év márciusának utolsó szombatján egy órára kialszanak a fények a világ legtöbb nagyvárosában, mintegy globális üzenetként, hogy tennünk kell a klímaváltozás ellen. A Föld órája egy, a WWF által életre hívott mozgalom, amely a kezdetekkor csak Sydney lakosait buzdította otthonaik világításának lekapcsolására, de mára a legnagyobb nemzetközi, klímaváltozás elleni akcióvá nőtte ki magát.
Iskolánk a BJG 2013. március 23-án este fél 9-kor csendes gyertyás felvonulást tart annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára és arra, hogy Földünk és életünk megóvásáért mindenkinek meg kell tennie azt, amit lehetőségei engednek.
46. Elsősegélynyújtó verseny
Iskolánkban (Batsányi János Gimnázium) évek óta szakköri jelleggel működik elsősegély szakkör, Csongrádon Kátai-Benedek Beáta vezetésével. A leglelkesebb önkénteseink a kezdetektől (2011 óta) részt vesznek a Magyar Vöröskereszt által rendezett elsősegélynyújtó versenyeken és mindig kiemelkedő eredményt érnek el. Idén az április 8-án megrendezett területi forduló után a május 26-án, Makón megrendezett megyein is nagyon jól szerepeltek: csapatunk 3. helyezést ért el a szoros versenyben.
Rendhagyó énekóra Mohai Évával
2016. április 21-én iskolánkba látogatott Mohai Éva hegedűművész, operanagykövet Budapestről, aki két rendhagyó énekórát is tartott iskolánk diákjainak. A rendhagyó énekórák már évek óta az opera nagyköveti program keretén belül valósulnak meg, és minden alkalommal más – más előadóművész érkezik iskolánkba, hogy érdekességeket mutasson meg a zene világából. Mohai Éva először a kisebbeknek (5-7. évfolyam) mesélt a hanghullámokról, hangszerekről és tehetséges kisdiákokat is bemutatott nekünk.
Élménybeszámoló egy ütőhangszeres koncertről
Csongrádon a Csemegi Károly Könyvtárban vehettünk részt egy érdekes és nem mindennapi hangszerbemutatón május 19-én délután. Iskolánk diákjai közül is eljöttek néhányan erre a rendezvényre, ahol sok-sok új információval gazdagodhattunk és egyúttal egy koncerten is részt vehettünk.
Az előadást Mucsi Gergő tartotta a Csongrádi Galli János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ütőhangszeres tanára, aki nem csak a hangszert mutatta be, de egyúttal elkalauzolt minket más hangszerek világába is. Az előadás első felében megismerkedhettünk a vibrafon őseivel mint például a balofonnal, marimbával, és a doble marimbával.