Látogatás a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium természettudományos diáklaboratóriumában

A Nobel-díjasok - Tehetséges Diákok Találkozójához kapcsolódva   június 12-én délelőttől kezdve harminc órán át végeztek tudományos kísérleteket középiskolások a Szegedi Radnóti-Miklós Kísérleti Gimnáziuban.. A természettudományos fesztiválon mintegy kétszáz diák vett részt, közülük 120-an a Szegedi Tudós Akadémia növendékei, akik az ország különböző részéből érkeztek.

Bővebben...

Fecsketábor

Táborozni nagyon jó! Ezzel az élménnyel kezdhette az a 29 batsányis kisdiák nyolcosztályos gimnáziumi tanulmányait, aki élt az osztályfőnök, Pappné Hajas Ibolya által felkínált lehetőséggel, és augusztus 27-30. között négy napot töltött a Vadkerti-tó partján.

Az idei soltvadkerti tábor ötletében két, sok évre visszatekintő iskolai hagyomány ötvöződött. Az egyik az 5. osztályosoknak szervezett „beszoktató” néhány nap, még a tanév kezdete előtt, a másik pedig a soltvadkerti nyári tábor, amely évek óta a szikes tó partján kap helyet, szép természeti környezetben.  http://vadkertito.hu/

Bővebben...

Határtalanul 2015

2015. május 19-22. között a 7.f  osztály a Határtalanul pályázat keretében erdélyi kiránduláson vett részt. Úti beszámolójukat itt olvashatjátok:

Opera Kalandozás Budapesten

2015. május 13-án Budapestre utaztunk fel, hogy megnézzük Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból c. operáját a nemrégen felújított Erkel Színházban. 

Az Opera Kaland program jegyében iskolánk diákjai és tanárai már 4. alkalommal vesznek részt színházi előadáson és a korábbi évekhez hasonlóan most is színvonalas előadás részesei lehettünk. Volt olyan diák, aki életében először vett részt ilyen nagyszabású rendezvényen, mivel a mostani utunk alkalmával batsányis diákok mellett a másik tagintézményből (Sághy Mihály Faipari Iskola) is voltak érdeklődő diákok, akik számára különleges volt a 2400 főt befogadó színházban végighallgatni Mozart művét.

Bővebben...

Batsányis törzsek kalandoztak Ópusztaszeren

2015. április második felében csaknem száz, 9-11. évfolyamos diák vehetett részt egy tanulmányi kiránduláson az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A batsányisok a magyar kalandozások korának legjelentősebb hadi eseményeit és a nomád életmód jellegzetességeit megismerve egy interaktív hadtörténeti szoftvert próbálhattak ki a pályázat keretében. 

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.